Új szinteket nyit meg az Asia Center
Az AsiaCenter új emeleteket nyit meg a kereskedők és a vásárlók előtt – közölte lapunkkal a tulajdonos Strabag SE. A közlemény szerint a két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyának korábban kizárólag rendezvényekre, kiállításokra fenntartott első és második emeletének több mint 4000 négyzetméterét vonják be a kereskedelmi területbe. Az AsiaCenter – új szereplőként – 2016-ban lépett be az irodapiacra, irodahelyiségeiből az év végéig több mint ezer négyzetméternyi területet adott bérbe a kereskedelmi központ felső emeleti szintjein. A 2016-ban kiadott terület több mint 80 százaléka szolgáltatás, valamint iroda- és raktárhelyiség céljára szolgál.


