BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vargáék már rövid távon eredményeket várnak

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig sikeres munkát végzett, összeállította a Magyarország versenyképességét javító csomagot, amely már a parlament előtt van – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tanács ülését követő sajtótájékoztatón. Elmondta: olyan döntéseket fognak hozni, amelyek már rövid távon hatnak az ország versenyképességére.

A versenyképességi csomag hat területet érint: az építési engedélyezést, a villamos hálózatra való csatlakozást, az adófizetést, a cégalapításokat, a befektetők védelmét, valamint a fizetésképtelenség rendezését. Körülbelül 15 olyan jogszabály-módosítást kezdeményeztek, amelyek érintik ezeket a területeket – május-júniusban már dönthet is az Országgyűlés ezekről.

A cégalapításokkal kapcsolatban az ügyvédi és a közjegyzői díjak felülvizsgálatát is tervezi a tanács. A miniszter hozzátette: a következő ülésükön, az ősz folyamán a foglalkoztatással, az oktatással és a digitalizációval foglalkoznak, és bízik benne, hogy ezek érinteni fogják az innováció területét, valamint a kkv-szektort is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.