A forgalom és az árak is nőttek
A forgalom két és félszeres és az árak csaknem 11 százalékos növekedését hozta a termőföldpiacon tavaly a 2015 őszén meghirdetett Földet a gazdáknak program – állapítja meg az OTP Termőföld Értéktérkép legfrissebb elemzése. Az átlagár a 2015-ös hektáronkénti 1,024 millióról 1,135 millió forintra emelkedett. A Komárom-Esztergom megyében mért 6 százalékos csökkenésen kívül minden megyében nőttek az árak, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Tolna és Vas megyében 15 százalékot is meghaladó mértékben. Tavaly óta Hajdú-Bihar megye a legdrágább, 1,5 millió forint feletti hektárárral. Csak öt megye marad az egymillió forintos limit alatt.
Az elmúlt egy évben a leginkább Bács-Kiskun megyében nőtt az átlagos termőföldhektárár, ahol 25 százalékos volt az áremelkedés – idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank vezető elemzőjét. A szántóterületek átlagára 12,2, az erdőé, a gyepé és a rét-legelőé 6-10 százalékkal nőtt, míg a kert-, gyümölcsös- és szőlőterületek esetében 4-5 százalékos volt az árcsökkenés.
Tavaly 56 ezer adásvételt regisztráltak, ami 27 százalékos emelkedés 2015-höz képest. Az adásvételekben érintett teljes földterület 246 százalékkal nőtt, így, mivel az adásvételek száma ennél nagyságrenddel kisebb mértékben volt több, átlagosan jóval nagyobb földterületek cseréltek gazdát.


