Decemberhez képest több mint 20 ezer céggel bővült a megbízható minősítésű vállalkozások száma – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az első negyedévben 540 468 adózót minősített az adóhivatal, csaknem 40 százalékuk felelt meg a megbízhatóság valamennyi feltételének. Januártól új feltétel, hogy a megbízható minősítéshez a vállalkozás adóteljesítményének pozitívnak kell lennie, így az alvó cégek fennakadnak a rostán, és nem kaphatnak megbízható minősítést.
Nőtt a kockázatos adózók száma is, ahogy a rájuk vonatkozó feltételek is bővültek: a NAV közlése szerint már az a cég is kockázatosnak minősül, amelynek székhelye székhelyszolgáltatóhoz van bejegyezve. Idén a korábbinál több cég kapott kockázatos minősítést azért, mert nem jelentette be alkalmazottját. Tavaly év elején még csak néhány száz kockázatos adózót tartott nyilván az adóhivatal, azonban 2016 harmadik negyedévében 36 ezerre nőtt a számuk – ennek oka, hogy már a kényszertörlés alatt álló adózók, valamint azok is kockázatosnak minősülnek, akik az adóteljesítményük 70 százalékát meghaladó adókülönbözettel vagy mulasztási bírsággal érintettek.
A megbízható minősítést elnyerők több könnyítést is kapnak a NAV-tól, például bizonyos mulasztásoknál nem kell bírságot fizetniük, máskor pedig csak az általános bírság felével kell számolniuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.