BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig a jegybankot igazolják a hitelezési adatok

Noha a Növekedési hitelprogram (NHP) március végével lezárult, a pénzintézetek folytatták a kis- és középvállalatok finanszírozását, azaz a piaci hitelprogram jól muzsikál, és bőven kompenzálja az NHP-állomány hitel-visszafizetésből származó állománycsökkenését.

Az MNB hitelezési jelentése szerint a második negyedévben éves szinten 7 százalékos a bővülés. Ezen belül a kis- és középvállalkozások őstermelőkkel és egyéni vállalkozókkal kiegészített hitelfelvételének bővülése a 13 százalékot is meghaladta – ismertette Oláh Zsolt, az MNB pénzügyirendszer-igazgatóságának munkatársa, aki szerint ugyanakkor látszik, hogy az adatokat most torzító földhitelek növekedése lényegében leállt a második negyedévben. Így számításaik szerint egy év múlva már nem kell külön soron nyilvántartani a teljes és a szűken vett kkv-állományt, utóbbi hitelbővülése egyébként 8,3 százalék volt. A szakember szerint ez a növekedés immár eléri a visegrádi országok átlagos szintjét – csak Szlovákia és Lengyelország áll előttünk –, és megfelel az MNB azon elvárásának, hogy a szektorszintű hitelbővülés 5–10 százalék között legyen.

A vállalkozók enyhülő hitelfelvételekkel szembesültek a negyedév során, a cégek számára kedvező hír, hogy a pénzintézetek döntő része további enyhítést prognosztizál a következő hónapokra – igaz, a korábbinál kisebb mértékben. Elsősorban az ár jellegű feltételek enyhültek az MNB szerint. Kereslet leginkább a rövid futamidejű hitelek iránt van a vállalkozók körében, de élénkülést jeleznek a hosszú távú kölcsönöknél is a bankok, akik szerint egyre erősebb a verseny a vállalati szegmensben. Bár az elmúlt hónapok kihelyezéseit továbbra is alacsony kockázatúnak érzi a piac, egyre nő a garanciaintézmények és -termékek iránti kereslet – ezt az magyarázza, hogy a bankok egyre inkább a kisebb vállalatok felé fordulnak, amelyek kiszolgálásában nagy segítséget jelenthet a garancia.

A lakossági szegmensben 46 százalékos bővülést hozott a hitel iránti igény emelkedése. Ezen belül 35 százalékos volt a lakáshitel-kihelyezések bővülése, míg a személyi hitelek esetében 51 százalékos növekedést mért a jegybank. Az MNB megállapításai szerint immár stabilnak látszik, hogy az új lakáshitel-kihelyezések nagyjából 16 százaléka köthető a kormányzati lakásépítési intézkedésekhez, elsősorban a CSOK-hoz.

A bankok érzik a lakossági hitelkereslet emelkedését, de saját kondícióikon nem igazán akarnak javítani a felmérés szerint. Egyetlen kivételnek a lakáshitelezés számít: itt a bankok 15-17 százaléka jelezte, hogy a hitelezési feltételek enyhítésére készül. Ezt a jegybankban a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) bevezetésének tudják be.

A lakossági hitelkérelmek 40-45 százaléka hitelközvetítőkön keresztül érkezik be, ám a bankok és az MNB értékelése szerint a behozott hitelek minősége magas, azaz ez nem okozhat jelentős kockázatemelkedést a következő időszakban. A hitelezés bővülésében a jegybanki adósságszabályok sem tekinthetők érdemi akadálynak, miután a banki belső szabályok rendszerint szigorúbbak, ám a hitelfelvevőknél a jelek szerint ezek a korlátok nem okoznak gondot.

A fix kamatozású hitelek egyelőre nem tudtak továbblépni a folyósítások 50-60 százalékáról, ám e tekintetben is változást hozhat az MFL. A jegybanknak a lakossági hitelezésben érintett vezetőkkel folytatott beszélgetései alapján a pénzintézetek kevésbé a kockázatok bevállalásában és az árazásban, inkább a szolgáltatás minőségében és a kiszolgálás gyorsaságában terveznek egymással versenyre kelni. Ez összefügghet azzal, hogy a bankok vitatják a jegybank azon megállapítását, miszerint a hitelek kamatfelára még mindig 150 bázisponttal magasabb, mint a régióban. Azt ugyanakkor maguk a bankok is elismerik, hogy van még tér a hitelkamatok csökkenésének, ezt jelzi az is, hogy a jegybanki statisztikákban már a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek piacra kerülése előtt elindultak lefelé a kamatok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.