Pekingbe költözött Budapest
Budapestben gyönyörködhetnek az utazók a világ második legforgalmasabb repülőterén. A Pekingi Nemzetközi Repülőtéren ugyanis exkluzív fotókiállítás nyílt a magyar fővárosról, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Budapest Airport által biztosított fényképek a „Duna királynőjének” szépségét mutatják be a pekingi repülőteret (az elkövetkező egy hónapban) használó utasok millióinak. A Peking–Budapest Testvér Repülőtér Fotókiállításon nagy méretű tablók szemléltetik a magyar főváros legszebb látványosságait, köztük a Dunán átívelő világhírű Lánchidat, a budai Várat és a Széchenyi fürdőt. A kiállítás anyagába a budapesti repülőtérről is bekerült három felvétel.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta: a Peking és Budapest közötti közvetlen légi forgalomban az idén 17 százalékos bővülés várható, és kifejezte reményét, hogy ez a fotókiállítás tovább fogja növelni a Magyarországra látogató kínai turisták számát. „A kölcsönösség elve alapján a Budapest Airport jövőre hasonló fotókiállítást tervez Pekingről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren” – jelentette be Jost Lammers. „Az olyan kezdeményezésekből, mint a Pekinget és Budapestet úti célként népszerűsítő kampány, mindkét ország sokat profitál. A most megnyílt fotókiállítás, amely egy teljes hónapon át huszonöt nagy méretű tablón mutatja be Budapestet a Pekingi Nemzetközi Repülőtér utazóközönségének, valóban eredményes és színvonalas módja fővárosunk népszerűsítésének” – mondta Szojka Szilvia, a pekingi magyar nagykövetség misszióvezetői rangban jelen lévő első beosztottja.
A Pekingi Nemzetközi Repülőtér 2010-ben lett a világ második legforgalmasabb légikikötője, és ezt a pozíciót azóta is stabilan őrzi. A gyorsan növekvő belföldi és nemzetközi forgalom miatt a kínai fővárosban megkezdődött egy második nagy repülőtér kivitelezése is, mely a tervek szerint 2019-ben nyitja meg kapuit.


