Az online kiskereskedelem forgalma tavaly átlépte a 360 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy 2016 után ismét 18 százalékos volt a bővülés mértéke – derült ki a GKI Digital és az Árukereső közös kutatásából. Mivel a hagyományos üzletek forgalma az elmúlt évben csak
6 százalékkal nőtt, ennek a triplájával az e-kereskedők aránya már eléri a 4,3 százalékot a teljes szektoron belül. Összehasonlításul globálisan ez a mutató 10 százalék körül mozog, az Európai Unióban pedig 5-6 százalék.
A felmérés szerint a karácsony előtti egy hónap kiemelkedő teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar piacon működő webáruházak 83 százaléka eredményesebb évet zárt 2017-ben, mint egy évvel korábban. Ennek megfelelően az is megfigyelhető, hogy az utolsó negyedéves dömping a Black Friday-akciók hatására egyre inkább az ünnepek előtti, szűk négy-öt hetes időszakra koncentrálódik. A fekete pénteki leárazásokban már a hazai webáruházak 62 százaléka vett részt tavaly, az október–decemberi online költés több mint ötöde, 27 milliárd forint ezen az egy napon realizálódott.
Budapesten él az online vásárlók 25 százaléka a kutatás szerint, egyúttal hozzájuk köthető a teljes értékesítés 36 százaléka. A fővárosban realizálódó 53 milliárd forintos forgalom mögött 4 millió tranzakció áll, így a kosárérték ma már eléri a 13,7 ezer forintot. Évente több mint tizenkétszer rendelnek online a budapesti vevők, a futárszolgálaton túl a termékek célba juttatását 390 átadópont és 39 csomagautomata is segíti. A webáruházak tavaly év végén már átlagosan négyféle fizetési megoldást tettek elérhetővé, 57 százalékuk idén is tervezi a paletta szélesítését, ezen belül 41 százalék az online kártyás fizetési lehetőség bevezetését tűzte ki célul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.