Nincs fenntartható nyugdíjrendszer fenntartható költségvetés nélkül

Jelentős átalakításon ment keresztül 2010–2012 között a magyar nyugdíjrendszer, ami az utóbbi időben ismét az érdeklődés középpontjába került – néha már régen lezárt kérdéseket ismételve meg. Ennek részeként újra kellett gondolni a korhatár előtti nyugdíjak és rokkantnyugdíjak nemzetközi összehasonlításban igen bőkezű és gyakorlatilag fenntarthatatlanná vált rendszerét. Ez egyszerre járult hozzá a költségvetés stabilizálásához, valamint a munkaerő-kínálat és ezáltal a gazdasági növekedés ösztönzéséhez.

A nyugdíjrendszer átalakításának lényeges eleme volt a magánnyugdíjpénztári tagság kötelező jellegének megszüntetése, a pénztártagok állami rendszerbe történő visszalépésének ösztönzése és ezzel együtt a kapcsolódó befizetések ismételt elszámolása a költségvetés bevételeként. E változtatás az egyének szempontjából is indokolható, hiszen a múlt évtized végén kibontakozó gazdasági válság magával hozta az addigi megtakarítások egy részének elvesztését. Így sokan szembesültek azzal, hogy a pénztárak nemcsak nyereséget, hanem veszteséget is termelhetnek, csökkentve ezzel nyugdíjcélú megtakarításaikat. Az átalakítás egyúttal az állam, azaz a költségvetés és a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából is szükséges és racionális lépés volt.

2010 előtt recesszió és fenntarthatatlan költségvetési politika jellemezte a magyar gazdaságot. A 2000-es évek közepén a gazdasági növekedés átmeneti fenntartása érdekében túlköltekező volt a költségvetés, aminek következtében az államadósság a GDP mintegy 50 százalékáról 80 százalék fölé emelkedett. A tartósan magas költségvetési deficit miatt hazánk a 2004-es EU-csatlakozás időpontjától kezdve folyamatosan túlzottdeficit-eljárás (EDP) alatt állt, 2011-ben pedig már az uniós támogatások felfüggesztésének veszélye fenyegetett. Ebben a gazdaságpolitikai csapdahelyzetben kiemelt fontosságúvá vált a hiány érdemi és gyors csökkentése. A megszorításokra építő költségvetési politika 2006-ban, majd 2009-ben is kudarcot vallott, ugyanis mindkettő erőteljesen visszavetette a gazdasági növekedést, így egy új, az egyensúlyt és növekedést egyidejűleg biztosító gazdaságpolitikai megközelítésre volt szükség Magyarországon.

A magánnyugdíjpénztári rendszer reformja egyszerre jelentette egy drágán és rossz hatékonysággal működő rendszer kivezetését, az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítását, valamint a költségvetési konszolidáció egyik sarokkövét. A magánnyugdíjpénztárak fix bevételét képezte a költségvetés által számukra átengedett járulék, amely fokozatosan emelkedett, és 2006 után már évente 250–350 milliárd forint közötti összeget tett ki. Az egyes pénztárak közötti verseny gyenge, az egész rendszer bevétele viszont szinte garantált volt (hiszen a pályakezdőknek kötelező volt belépni valamely magánnyugdíjpénztárba), ami csökkentette a hatékonyságot, és magas költségekhez vezetett. Eközben a kiengedett járulékbevétel évente 1,0-1,5 százalékponttal emelte a költségvetés GDP-arányos hiányát, amit az állam adósságból finanszírozott. A magánpénztárak ugyanakkor a portfóliójuk jelentős részét állampapírban tartották, tehát az állam kamatot is fizetett az átengedett korábbi állami bevételek után, növelve ezzel az állami kamatkiadásokat. Az államadósság finanszírozási költségét az elmúlt évtized végére nemcsak az adósság növekedése, hanem a megugró kamatszintek is számottevően emelték. A magánnyugdíjpénztári rendszer 2011-es átalakítása ezt a negatív spirált törte meg. Az állami rendszerbe visszalépők járulékbefizetései ugyanis visszakerültek a költségvetésbe, s ennek köszönhetően úgy emelkedtek a költségvetés bevételei, hogy az nem adóemelésből származott. Ezzel párhuzamosan csökkenő pályára állt az államadósság, illetve mérséklődött a költségvetés kamatkiadása is.

A nyugdíjpénztári reform végrehajtása nélkül a költségvetési hiányt aligha lehetett volna megszorítás nélkül a szükséges mértékben csökkenteni, és szinte nem is lett volna lehetőség gazdaságélénkítő lépések megtételére. A magánnyugdíjpénztárakba átengedett járulékok költségvetési visszacsatornázása 2011 óta évente 350-550 milliárd forinttal növelte az államháztartás bevételeit. Ez lehetőséget teremtett a 3 százalék alatti költségvetési hiány elérése mellett a munkát terhelő adók és a vállalati adók csökkentésére, továbbá a célzott adókedvezmények, köztük a családi adókedvezmény bevezetésére.

A visszacsatornázott járulékbevételek nélkül az államadósságot sem lehetett volna erre a csökkenő pályára állítani, és nem lett volna meg a szükséges mozgástér a gazdasági növekedést támogató döntések meghozatalára. Az elmúlt hét évben a visszacsatornázott járulékbevételek összértéke meghaladja a 3000 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy e bevételek nélkül (minden más változatlansága mellett) az államadósság mintegy 7 százalékpontos csökkenése helyett még növekedett is volna az adósságráta 2010-hez képest. A magasabb adósság miatt a gazdaság sérülékenysége is kiemelt kockázat maradt volna, ami nem tette volna lehetővé a felminősítéseket, így az állam még ma is jóval drágábban tudná finanszírozni magát. Az adósságszolgálattal kapcsolatos magas kiadások pedig az adócsökkentések, a béremeléseket támogató lépések és a családtámogatások elől vonták volna el a forrásokat.

A magánnyugdíjpénztáraktól 2011 májusában átvett, közel 3000 milliárd forintos vagyon szintén segítette az államadósság csökkentését, és lehetővé tette az állami vagyon növelését a stratégiailag fontos ágazatokban. Az átvett vagyonból létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRA) fő célja az államadósság növekvő trendjének megtörése volt.

A törvényben deklarált céllal összhangban az alap eszközeinek csaknem 70 százaléka, mintegy 2020 milliárd forint közvetlenül az államadósság csökkentését szolgálta. Első lépésben 2011 júniusában a portfólióban lévő magyar állampapírokkal azonos összegben (1376 milliárd forinttal) csökkent az államadósság – hiszen az állam saját magával szemben fennálló tartozása nem számít államadósságnak. 2011-ben a nyugdíjak és nyugdíj jellegű folyó kiadások finanszírozását 459 milliárd forinttal fedezte az alap által átadott összeg, vagyis ugyanennyivel csökkent a költségvetés hiánya, áttételesen az állam adóssága. Később az alap további pénzügyi eszközeinek eladásából felszabaduló mintegy 650 milliárd forint szintén az államadósság törlesztését szolgálta.

Az NYRA-ból átvett eszközök az állami vagyont tartósan gyarapították.

A magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása után ráadásul az adósságráta csökkenése mellett az állami tulajdon jelentősen bővült a stratégiai ágazatokban. A tranzakciók közül kiemelendő a Mol-részvények (498 milliárd), az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek (281 milliárd), a Főgáz (79 milliárd) és az Antenna Hungária Zrt. (56 milliárd) megvásárlása. (Emellett az alap pénzügyi eszközeiben szereplő egyes cégek részvényei és más értékpapírok átkerültek az MNV Zrt.-hez.) Mindezeken felül 231 milliárd forintot tett ki a befektetéseken elért reálhozam, amit a magánnyugdíjpénztári tagok megkaptak.

Végül, de nem utolsósorban a 2011-ben meghirdetett Széll Kálmán-terv intézkedései is javították az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, amit az Európai Bizottság által minden európai uniós országra rendszeresen elkészített, a társadalom öregedésének gazdasági következményeire fókuszáló Ageing Report című jelentések is alátámasztanak. A bizottság legfrissebb jelentése szerint a GDP-arányos nyugdíjkiadások 2013 és 2060 között szinten maradhatnak Magyarországon, ami a fenntarthatóság szempontjából jelentős javulás a korábbi előrejelzésekhez képest. Egy 2016-os MNB-tanulmány szerint a reformok (az akkori feltételek mellett) összességében 2035-ig zárták a nyugdíjrendszer bevételei és kiadásai közötti rést és egészen 2060-ig csökkentették a nyugdíjrendszer hiányát.

A végrehajtott reformok kedvező hatása már hét éve látható a költségvetési statisztikákban, elszámolásukban az elmúlt években nem történt változás.

A magánnyugdíjpénztári kilépések statisztikai elszámolása, illetve a visszacsatornázott járulékbevételek költségvetésben való elszámolása 2014 óta változatlanul a nemzetközi statisztikai előírásoknak megfelelően történik, az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban nem történt változás. E területen legfeljebb az a meglepő, hogy egyeseknek csak most tűnt fel.

A cikk a szerzők saját véleményét tartalmazza, az nem tekinthető az intézmények hivatalos álláspontjának.