BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Van repülőtér az országban elég

Százhuszonhat polgári repülőtér szerepelt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság adatbázisában, mégsem vagyunk repülőtér-nagyhatalom. A nyilvántartás ugyanis tartalmaz minden, az ilyen létesítményekkel kapcsolatos elvárásnak megfelelő és engedéllyel rendelkező területet a ferihegyi reptértől a feljavított, füves rétekig.

A felügyelet osztályonként csoportosítva sorolja fel a reptereket. Az I. osztályba csak a budapesti Liszt Ferenc, a debreceni és a sármelléki került be. Az elsőnek 3,2, illetve 3,7 kilométeres kifutópályái vannak, az utóbbi kettőnek 2,5 kilométeresek, és mind betonozott, de nem ez a fő szempont. Az I. osztályba tartozóknak rendelkezniük kell állandó nemzetközi határátkelővel, az adóhatóságok működéséhez szükséges feltételekkel és fegyveres biztonsági szolgálattal, továbbá mindennel, ami az alacsonyabb osztályú reptereknek is megvan.

A II. osztályba kerülésnek mintegy húsz kritériuma van, ezek az utasok és a repülőgép kiszolgálásával, a poggyászok kezelésével, biztonsági intézkedésekkel kapcsolatosak. Ide a győr-péri, a nyíregyházai, a pécs-pogányi és a szegedi reptér tartozik. Egy-két kilométeres betonozott pályáik vannak, a szegedin használnak egy füvest is.

A III. osztályba csak a Pintér Művek keceli helikop­terle­szállója tartozik. Annál több, 67 reptér került a IV. osztály listájára. Ezek között már csak elvétve akad olyan, amely­nek egy kilométeresnél hosszabb a kifutópályája, vagy a kifutóját beton, vagy aszfalt fedi. A jellemző a fű. Ezek sport-, illetve idegenforgalmi és más, üzleti célú létesítmények, és ezt a felhasználást írják le a III. és a IV. osztályú repterek követelményei is. Főként valamely nagyvállalat, település vagy más szerveződés repülőklubja, esetleg magánszemély kezében vannak.

Az V. osztályt 25 kórház helikop­terleszállói alkotják. Végül a VI. osztályba 16 füves mini-légikikötő került. Ezek kifutópályája már csak 200-500 méteres. A reptereket felerészben repülőklubok vagy -egyesületek, felerészben magánszemélyek ellenőrzik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.