BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladta székházát a Fővárosi Vízművek

Eladta Váci úti székházát a Fővárosi Vízművek Zrt. Az ügyletet már tavaly decemberben lebonyolították a társaságtól kapott válasz szerint, amelyben azonban a vevő neve és a vételár összege nem szerepelt. A Világgazdaság értesülése szerint az új tulajdonos a Skanska.

Az ügylet érdekessége, hogy a vízművek úgy adta el tizennégy emeletes székházát, amelyből néhány hónapon belül ki kell költöznie, hogy még nem vásárolt helyette újat. Ez azonban szándékos lépés volt. A cég szerint a múlt év végi eladás mellett az szólt, hogy egyrészt ki kellett használni a kedvező gazdasági környezetet, másrészt a vízművek nem kívánta tovább viselni a korszerűtlen, túlméretezett üzemviteli központ fenntartásának terhét.

A vállalat kereste a számára megfelelő új épületet, de az erre kiírt pályázata egyelőre nem hozott sikert. A társaság ennek ellenére is a költözést választotta, csak most ideglenesen bérelt helyre kényszerül. „Összehasonlítva az elérhető irodabérleti díjakat és az azokhoz kapcsolódó alacsonyabb rezsiköltséget, illetve a meglévő központ folyamatos javítási és üzemeltetési költségeit, ezzel a megoldással rövid távon jelentős költségmegtakarítás érhető el. Kevesebbért tudunk bérelni, mint amit eddig a saját irodaház fenntartására költöttünk” – közölték. A cél ugyanakkor továbbra is egy olyan ingatlan megvásárlása, amely megfelelő a vételár és a fenntartási költségek szempontjából is. Jól járt a vétellel a régi irodaház vevője is.

Kiugró érték a belső Váci úton

„A Váci út legmagasabb épülete kiugró értéket képvisel a környéken, méghozzá elsősorban örökölt beépíthetőségi magasságának köszönhetően” – mondta korábban a Világgazdaságnak Borbély Gábor, a CB Richard Ellis elemzési és tanácsadási vezetője. A környéken ugyanis legfeljebb 35 méter magas épületek építhetők, ám a vízművek székháza 61 méteres. Az épülethez egy hajdan munkásszállónak szánt rész is tartozik. A nettó 26 ezer négyzetméteres, háromtagú irodakomplexumot két ütemben adták át: 1979-ben és 1981-ben.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.