Elkészült a Mol csoport és japán partnere, a JSR Corporation szintetikusgumi-gyára (S-SBR) Tiszaújvárosban. A létesítmény termelésének fő alapanyaga a helyben készülő butadién lesz, a végterméke pedig a világ egyik legkeresettebb vegyipari terméke. Az évente előállítandó 60 ezer tonna műgumi évi 50 millió gépjárműabroncshoz elég. A gyárban 160-an dolgoznak majd. A projektről a magyar és a japán társaság 2013-ban döntött, majd létrehozta a JSR Mol Synthetic Rubber Zrt. vegyesvállalatot, amely 2015 végén kezdett hozzá a kivitelezéshez. „Japán csúcstechnológia érkezett Tiszaújvárosba, ilyen műgumiüzemből összesen kettő van a világon. Az egyik itt, a másik Thaiföldön – mondta a tegnapi gyáravatáson Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója. Közölte, hogy a beruházást a kormány adókedvezménnyel is támogatta, így a butadiéngyár és a műgumigyár együtt mintegy 130 milliárd forintból épülhetett fel.
„A Mol két-három évente újabb egységet ad át Tiszaújvárosban, és sikeresen bővül Magyarország egészében is. A fejlesztések pedig folytatódnak: a csoport 2021-re mintegy 300 milliárd forintból felépíti a poliolüzemét is. A Mol 2030-ig összesen 4,5 milliárd dollárnyi vegyipari és petrolkémiai beruházást valósít meg Közép- és Kelet-Európában, ennek a pénznek a nagy részét Tiszaújvárosban költi el. A petrolkémiai alapanyag termelését már középtávon évi hárommillió tonnára szeretné növelni, és megjelenne új, innovatív vegyipari termékek piacán is” – ismertette Hernádi Zsolt.
„Elsősorban azért jó dolog ipartörténetet írni, mert munkahelyeket lehet vele teremteni, és szakmát adunk a fiatalok kezébe, ebben pedig a Mol élen jár. A társaság és a magyar állam hamarosan a Debreceni Egyetemen és Tiszaújvárosban is a vegyiparhoz kapcsolódó képzéseket indít” – jelentette ki az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy a rendszerváltás után elsőként éppen a japán cégek jelentek meg Magyarországon, amelyek ma az országban 25 ezer főt foglalkoztatnak.
„A Molt szeretjük mi magyarok, főleg azért, mert a mienk, mert magyarokat foglalkoztat” – hangsúlyozta a társaságot is méltató beszédében a miniszterelnök, aki a Molt az első számú nemzeti vállalatnak nevezte. „Ilyennek szeretnénk látni az összes nagy hazai vállalatot” – tette hozzá. A Mol Magyarországon 8 ezer embernek ad munkát, és a szerepe térségi összevetésben is jelentős. Orbán Viktor szerint ez azért is fontos, mert idővel Közép-Európa lesz a földrész gazdasági fejlődésének motorja. A Mol nélkül energiabiztonság sincs Magyarországon, a társaság külföldi befektetőket vonz, valamint van jövőképe a hagyományos profilján túl is. A most átadott új vegyipari beruházást az állam 12 milliárd forintos fejlesztési adókedvezménnyel segíti, amelyet a társaság a beruházás üzembe állítása utáni 12 évben vehet igénybe. „Nem érdektelen az sem, hogy a Mol több mint 20 milliárd forint adót fizet” – jelentette ki a miniszterelnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.