Akár 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető népi építészeti emlékek helyreállítására. A támogatást a Népi építészeti program keretében, a Lechner Tudásközpont közreműködésével, a Miniszterelnökség biztosítja. A programra 2018-ban 1,5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az egyedi kérelmek benyújtására a tájékoztató március 7-i megjelenését követő 30 napig van lehetőség. A program célja veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népi műemlékek, a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása. Egyedi támogatási kérelem benyújtásával bárki igényelhet támogatást. A kérelmet a védelem alatt álló épületek tulajdonosai, vagyonkezelői, használói nyújthatják be.
A támogatás mértéke természetes személyek esetében a beruházás megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80 százaléka, az önkormányzatok és egyéb szervezetek esetében legfeljebb 50 százaléka lehet, folyósítása pedig támogatási előleg formájában, egy összegben történik. A források odaítélésében kiemelt szempont a hagyományos építőanyagok és hagyományos műszaki megoldások alkalmazása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.