Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a jármű-elektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. az MTI tudósítása szerint. A német tulajdonú családi vállalkozás beruházását Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hétfőn a cég nyírbátori üzemében. A tavaly befejeződött, 3,1 milliárd forint értékű nyírbátori üzemberuházáshoz 858 millió forinttal járult hozzá a kabinet.
Peter Rosenberger tulajdonos beszédében kitért arra, hogy a jászárokszállási székhelyű Rosenberger Magyarország Kft. 2016-ban fejezte be a nyírbátori, autóipari és telekommunikációs csatlakozókat, valamint kábeleket gyártó üzemének építését. A cég a megnövekedett megrendelések miatt döntött egy teljesen új üzem felépítéséről, a zöldmezős beruházás végén pedig mintegy négyszázzal bővült a társaság alkalmazottainak száma.
A nyolcezer négyzetméteres üzemcsarnok nagyobb részén a gyártás zajlik, kisebb részén pedig a szociális helyiségek és a raktárak kaptak helyet. Gyártósorokat, termelőberendezéseket és mérőeszközöket vásároltak – ismertette Peter Rosenberger.
Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2010 óta hétezer új munkahely jött létre a nyírbátori térségben, amivel sikerült jelentősen csökkenteni az egykori 20 százalékos munkanélküliséget. A korábban Nyírbátorba települt külföldi befektetők – például a dán tulajdonú Coloplast és a német érdekeltségű Diehl Aircabin Hungary Kft. – már a második-harmadik ütemes beruházásaikat hajtják végre a város ipari parkjában.
Nyírbátor városát húsz folyamatban lévő, kilencmilliárd forint értékű fejlesztés érinti – hangsúlyozta Simon Miklós. 2014 óta tizenhat, Nyírbátort érintő projekt zárult le 17 milliárd forint értékben.
A saját szegmensében piacvezetőnek számító Rosenberger csoport anyavállalata és székhelye a németországi Fridolfingben található, fő profilja az autóipari csatlakozók és kábelszerelvények gyártása. A cégadatok szerint a Rosenberger Magyarország Kft. 2017-ben átlagosan 2338 munkavállalót foglalkoztatott. Nettó árbevétele a 2016-os 15,26 milliárd forintról tavaly 20,18 milliárdra nőtt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 321,7 millió forintról 2017-ben 553,2 millió forintra emelkedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.