Míg az év elején stagnált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalék-állománya, addig februárban 814 millió euróval (3,6 százalék) csökkent a devizatartalék januárhoz képest, így az állomány 21,8 milliárd euró volt. Az év második hónapjában 2,8 milliárd euróval volt alacsonyabb az állomány a 2017-es azonos időszakéhoz képest, ez 11,2 százalékos csökkenést jelent. Az összes tartalék gerincét adó devizakövetelések mellett az aranytartalék mennyisége is csökkent tavaly februárhoz képest, az értéke 10 millió euróval alacsonyabb, az állomány 107 millió euró volt. A Nemzetközi Valutaalapnál lévő tartalékaink 27 millió euróval csökkentek, míg az egyéb tartalékok 196 millió euróval nőttek. A teljes tartalék 22,6 milliárd eurót tett ki februárban, ez 2,6 milliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Hosszabb távon a tartalékok csapadása figyelhető meg, ami elsősorban a devizatartalékok fokozatos csökkenésének következménye. A zsugorodás egyébként 2016 tavasza óta sokkal kisebb ütemű, ez a hazai devizaadósság leépülésének is köszönhető, ami indokolhatja az állomány csökkenését. A tartalék befektetése a jelenlegi, extrém alacsony kamatkörnyezetben eleve kisebb haszonnal kecsegtet, így nem érdemes a szükségesnél nagyobb állományt fenntartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.