Keserü Ilona első önálló kiállítása
A Stephen Friedman Galéria Keserü Ilona első önálló kiállítását mutatja be Londonban. Az április 20-ig látható tárlat átfogó képet ad az 1933-ban Pécsett született festőnő absztrakt művészetéről. Keserü felismerhető vizuális világát, színeit és formáit a londoni galerista olyan, a nemzetközi színtéren ismert és rangos művészekkel, rokonítja és tartja egyenrangúnak, mint Eva Hesse, Louise Bourgeois és Judy Chicago. Friedman tavaly a párizsi FIAC-on fedezte fel magának Keserü Ilonát, ahol hazai galériája, a budapesti Kisterem Galéria mutatta be. A 2017-es Frieze Mastersen októberben a Stephen Friedman Galéria már saját standján állított ki Keserütől rajzokat, objekteket és festményeket, főképp az 1960 és 1980 közti korszakából, és most, 2018 tavaszán a londoni önálló kiállítás a következő állomása annak a nagyszabású tervnek, hogy a magyar festőművészt beemelje a nemzetközi köztudatba.
Keserü Ilona több szempontból is tökéletesen illeszkedik az aktuális műtárgypiaci trendekbe: egyrészt az életmű-feldolgozások korát éljük, a pályájuk utolsó korszakát élő, a 60–70-es években is aktív és azóta folyamatosan alkotó művészeket ajánlják a műtárgybefektetési tanácsadók is. Másrészt a művészeti világ leghangsúlyosabb figyelme aktuálisan a női művészek életműve felé fordul. Keserü Ilona a 60-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció fontos alakja, az Iparterv-csoport és a Budapesti Műhely tagja. Karrierje több mint hetven éve tart, munkássága nagyon erőteljes, bármilyen, akár politikai, akár egzisztenciális nehézség dacára. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után rögtön felfedezte a kortárs absztrakt művészetet, majd az irányzat egyik vezető hazai alakja lett. 1962-ben egy évet Olaszországban töltött. Ez, ahogy ő fogalmazott, örökre megváltoztatta a festészethez való hozzáállását. A hatvanas évek második felétől színházi díszlettervezéssel is foglalkozott, 1967-től a balatonudvari temető szív alakú sírkövei váltak hosszú időre festészetének központi motívumává, később textilapplikációkat kezdett használni munkáihoz. A hetvenes években jelentek meg művein a rá annyira jellemző szivárványszínek. Később viszont az absztrakt redukciót folytatva nemcsak a formákat egyszerűsítette, de „színtelenített” is.
