Személyi változás a Duna Medical Centerben
A Duna Medical Center fejlesztéséért, működtetéséért és a kórház létrehozásáért felelős cégcsoport vezérigazgatói feladatait is Bartók János látja el a jövőben. A szakember széles körű, a biztosítási piacon szerzett tapasztalattal a háta mögött érkezett az intézmény élére. Korábban az Aegonnál fiókvezetőként, divízióvezetőként, értékesítési és marketing-, életbiztosítási és nem életbiztosítási vezérigazgató-helyettesként dolgozott. Később vezérigazgatóként irányított Aegon-leányvállalatokat, valamint közreműködött a cég kelet-európai felvásárlásaiban és zöldmezős beruházásaiban.
Bartók János 2007-ben az Aviva biztosítóhoz csatlakozott magyarországi vezérigazgatóként, később ugyanott a cseh, román, szlovák és magyar vállalatok munkáját irányította régiós vezérigazgatóként. A MetLife felvásárlása után az Ahico, Aviva-MetLife biztosítók egyesülését, majd átszervezését irányította 2015-ig, ezt követően az Ergo Életbiztosító Zrt. igazgatóságának tagja volt.


