MGYOSZ: javaslatok a kormánynak
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint jó irányba tett lépés a bérterhek folyamatos csökkentése, de a tervezettnél radikálisabb mérséklésre van szükség.
A fogyasztás növekedéséből adódó, kimagasló áfabevétel miatt további áfacsökkentést szorgalmaz a munkaadói szervezet.
Felülvizsgálná az MGYOSZ, hogy indokolt-e fenntartani a szektorális különadókat. A szövetség úgy látja: a globális kamatok emelkedni fognak, így a jegybank részéről aktívabb árfolyam-politika válhat szükségessé, amelynek ösztönöznie kell a gazdaság hatékonyságjavulását, a vállalati finanszírozás bővülését is. A magyar fejlődés gyorsításáért a megfelelő időpontban napirendre kell tűzni az euró bevezetését.
Az MGYOSZ támogatja, hogy az EU-források jelentős részét a gazdasági szereplők támogatása mellett infrastrukturális fejlesztésekre, illetve az oktatás és az egészségügy fejlesztésére használja fel a kormány. A szervezet szerint az egészségügyben rendszerszintű változások szükségesek, fontosnak tartják az állami és a magánszolgáltatások észszerű együttműködésének kialakítását. A szakképzés és a középfokú oktatás minőségén jelentősen javítanának, az idegen nyelvet beszélők 37 százalékos arányát számottevően növelnék. A szövetség indítványozza, hogy a vállalati szférában elosztható EU-támogatásokat a legjobbak és a fejlődésre esélyes feltörekvők kapják meg. Egyetért a kormánnyal abban, hogy szükség van erős hazai tulajdonosi rétegre. A szervezet szerint a csökkenő hazai munkaerő-állomány megköveteli, hogy a költségvetési szféra a közigazgatás hatékonyságának növelésével nagyobb arányban mérsékelje az ott foglalkoztatottak számát. A digitalizációt nemcsak hatékonysági tartaléknak tartják, hanem a munkaerőbázis szűkösségét enyhítő lépésnek is.
Idegen nyelvet 37
százalék beszél mindössze, növelni kell az arányukon


