Államosítás nem, profitmegosztás igen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAbrit Munkáspárt szeptemberi éves – Liverpoolban megrendezett – konferenciáján John McDonnell árnyék-pénzügyminiszter egy olyan profitmegosztási rendszerre tett javaslatot, amely részesedést biztosítana a munkavállalóknak az őket foglalkoztató cégekben. McDonnell egy alapvetően politikai beszédben említette ezt meg, amire a politikai szakértők és közgazdászok szkeptikusan reagáltak. „Bár egy rosszul megvalósított profitmegosztási mechanizmus komoly károkat okozna, ez nem ok arra, hogy elutasítsuk az ötletet.”
Sok mainstream közgazdász már javaslatot tett ennek a koncepciónak a különböző változataira. Miután sok fejlett gazdaság kritikus helyzetben van, és az egyenlőtlenség jelentős mértéke a demokratikus politika szöveteinek felbomlasztásával fenyeget, a „tulajdonosi részesedést a szegényeknek” olyan gazdasági elv, amelynek eljött az ideje. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság a társadalom minden rétegét érintette, beleértve a gazdagokat is. Valójában ez azon ritka időszak volt, amikor a világ milliomosainak száma csökkent. De ne a gazdagok miatt aggódjunk! Egész jól kilábaltak ugyanis a válságból: 2008-ban a világ háztartásainak leggazdagabb 1 százaléka az összes vagyon 42,5 százalékát birtokolta, jelenleg ez az arány 50,1 százalék.
Az összkép azt mutatja, hogy a szupergazdagok helyzete igen jó, és köztük, illetve a mediánjövedelmű keresők – nem is beszélve a szegényekről – közötti különbség tovább nő. Az egyenlőtlenség mostani erősödésének okai nagyrészt a technológiai változások, a robotika és a digitális technológia gyors fejlődése. Ezt a helyzetet súlyosbítja a szegények növekvő tudatossága. A történelem során ugyanis a hatalmasoknak gyakran sikerült meggyőzniük a rabszolgákat, a kitaszítottakat és az elnyomottakat arról, hogy a szegénységük a saját alsóbbrendűségük, lustaságuk, illetve a múltban elkövetett bűneik természetes következménye. Az információs technológia elterjedése révén azonban ma már nem lehet megtéveszteni a szegényeket.
A mostani technológiai újításoknak köszönhetően a teljes jövedelem munkához köthető aránya (szemben a tőkéhez köthető aránnyal) világszerte csökken. Emiatt aztán észszerű az a megoldás, hogy a gazdaság profitjának valamekkora részére a munkavállalók jogosultak legyenek. Ezért McDonnell javaslata megfontolásra érdemes, feltéve, ha ezzel együtt továbbra is figyelembe vesszük a piaci ösztönzőket és törvényeket.
Emiatt jobb megoldás lenne a profitmegosztás részleges formájára törekedni, mint átfogó államosításba kezdeni. Ha ugyanis egy adott ország összes vagyonát egy helyre gyűjtenék össze, akkor igen nagy lenne a kísértés a közös vagyon megdézsmálására. Ha a történelem tanított nekünk valamit, az az, hogy a kommunizmus utolsó szakasza a haveri kapitalizmus. Ennél jobb alternatíva, ha a problémát szikével (és nem baltával) próbáljuk kezelni, vagyis az államnak tulajdonosi részesedést kellene biztosítania a munkavállalóknak, amelyből kiegészítő jövedelemre tennének szert. Az ezzel szembeni általános kifogások – amelyek szerint az embereket a méltóságuktól fosztják meg, amikor munka nélkül folyósítanak számukra pénzösszegeket – történelmietlenek.
Pszichológiai értelemben van különbség aközött, hogy valaki alamizsnaként vagy tulajdonosi részesedés révén jut jövedelemhez. Emiatt személy szerint fenntartásaim vannak az egységes alapjövedelemmel szemben. A tulajdonosi részesedés és a bizonyos szintű profitra jogosultság azonban teljesen megoldaná a problémát. A munkavállalók valóban tudatában lennének tulajdonosi szerepüknek, ami egyre fontosabb a visszaszoruló munka világában. Sok fog múlni azon, hogy az ilyen profitmegosztási megoldásokat miként alkotják meg, és miként alkalmazzák. Bármit is gondolunk azonban McDonnell javaslatáról, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ezt az elképzelést eleve megvalósíthatatlannak tartjuk.
Copyright: Project Syndicate, 2018www.project-syndicate.org
