Világgazdaság

Ezer fogyatékos személy pályázhat támogatásra

Az idén 841 millió forint jut a fogyatékos emberek személygépkocsi-vásárlási és -átalakítási támogatására – közölte a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a támogatás összegét 2018-hoz képest 64 millió forinttal emelték. A gépjárműszerzési támogatás keretében tavaly 330 jogosult vásárolt Suzukit, az erre fordított támogatási összeg 330 millió forint volt. A fennmaradó 440 millió forint támogatásból a jogosultak használt gépjárművet, gépi meghajtású kerekesszéket és gépi meghajtású mopedet vásároltak – részletezte a tárca.

A rendszer legnagyobb hibája, hogy csak Suzukikat lehet újonnan támogatással vásárolni, amelyek a méreteik, átalakíthatósági korlátaik miatt nem felelnek meg a segédeszközt, kerekesszéket használó mozgássérült embereknek – véli a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). Egy olyan támogatási rendszerre van szükség, amelyben minden jogosult szabadon választhat magának új autót, olyat, amely az igényeinek, szükségleteinek megfelel. Az átalakítási támogatás 90 ezer forintos összege ugyancsak korrekcióra szorul, mert a legegyszerűbb adaptáció költsége is rég meghaladja azt. A MEOSZ példaként említi, hogy egy emelő beépítése az egymillió forintot is elérheti.

Nehéz meghatározni egy autóáta­lakítás átlagos összegét, de csak egy bal oldali gázpedál kialakítása 40-60 ezer forintba kerül, egy mozgáskorlátozott személy autójának átszerelési összköltsége szinte minden esetben meghaladja a 90 ezer forintot – mondta Nagy László autószerelő, aki Budapesten havonta három gépkocsit alakít át a mozgásukban korlátozott emberek számára. Az Emmi közlése szerint 2019-ben valamivel több, mint ezer fogyatékkal élő ember vehet részt az autótámogatási programokban. Az Autóplusz program forrása az idén 25 millió forinttal emelkedett a tavalyihoz képest, így 125 millió forint lesz, ez a konstrukció a Lehetőségautó program kiegészítése, amelyben a legsúlyosabb állapotú mozgáskorlátozott személyek pályázhatnak támogatásra márka- vagy modellkötöttség nélkül – írták.

A 2012-ben indult Lehetőség­autó program keretében tavaly decemberig négymilliárd forint jutott a súlyos mozgáskorlátozott emberek közlekedési kedvezményeire – derül ki Rétvári Bencének, az Emmi parlamenti államtitkárának képviselői kérdésre adott válaszából. A pályázók hitelfelvétel mellett hat év alatt több mint 4600 autót vásároltak.

A programban új autó vásárlása esetén egymillió forintos, használt autó vásárlásánál pedig 600 ezer forintos támogatásra lehet pályázni. Használtautó-vásárlás esetén a támogatás mértéke 2011-hez képest megduplázódott, az új autóknál pedig a háromszorosára nőtt. Az Emmi egyébként tavaly a MEOSZ és az érintettek jelzései alapján a rendszert rugalmasabbá tette azzal, hogy jogszabályilag megszüntették a támogatás feltételeként szabott kötelező hitelfelvételt is.

személygépkocsi vásárlás fogyatékos emberek
Ezek is érdekelhetik