BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamatdöntés: nem biztos a változtatás

Az infláció mértéke indokolttá tenné, hogy kedden tovább szigorítson monetáris politikáján a Magyar Nemzeti Bank, de mivel a külső környezet a hazai folyamatok ellen dolgozik, az elemzők véleménye megoszlik arról, lép-e a jegybank.

Annak ellenére, hogy a maginfláció májusban elérte a jegybanki sáv tetejét, a 4 százalékot, nem számítunk nagy változásra a monetáris politikában – mondta a Világgazdaság kérdésére Szendrei Vanda, az Oxford Economics elemzője. Ennek az az oka, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konzisztensen azt képviselte, hogy ideiglenesen emelkedésre számít, azonban az év második felében 3 százalék közelébe süllyedhet az infláció. Mivel az indirekt adóktól szűrt maginfláció csupán 3,7 százalékig gyorsult, ez egyelőre védhető álláspont. Ráadásul májusi gyengülése után a forint stabilizálódott, így ebből az irányból sem jelentkezik inflációs nyomás. Az Oxford Economics szakértője szerint az eurózóna drágulási üteme alacsony, ami gyenge hangulatindexekkel párosul, ezért a külső árnyomás is elenyésző lehet az év második felében.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint rövid távon átmenetileg magas lehet az infláció, azonban középtávon a 3 százalékos jegybanki cél közelébe eshet. Frissített prognózisában az MNB az év végi inflációt felfelé módosíthatja, de a 2020-as előrejelzés nem változik érdemben. A K&H elemzője aláhúzta: a mostani kilátások alapján 3,5 százalékos éves átlagos infláció várható 2019-ben.

Szendrei Vanda nem tartja kizártnak, hogy az MNB mérsékelten szigorít a monetáris politikáján, azonban ez legfeljebb az egynapos betéti ráta emelésére korlátozódhat, és a jegybanki kommunikációban sem várható fordulat a júniusi kamatdöntő ülésen. Németh Dávid viszont egyértelműen szigorítást vár a frissülő inflációs pálya nyomán. A fogyasztói árindex többéves csúcsra emelkedése és a magas GDP-növekedés is a feltételek szigorítását indokolja. A szakértő hozzáfűzte: az MNB nem az alapkamathoz fog nyúlni, inkább az egynapos betéti kamatot emelheti meg 10 bázisponttal (0,05 százalékra), de a likviditás szűkítése is elképzelhető.

A júniusi kamatdöntő ülésen a devizakamatcsere-ügyletek (FX-swapok) állományának mérsékléséről és az egynapos kamatláb emeléséről születhet döntés – válaszolt lapunknak egy korábbi megkeresés kapcsán Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője. Más véleményt fogalmazott meg Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki az idén nem számít kamatemelésre vagy a devizaswapok állománycsökkentésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.