A cégek szívesen biztosítanak munkavállalóik számára juttatásként vállalati gépkocsit – közölte a Világgazdaság megkeresésére Simonyiné Tóth Judit, a Simonyi és Tóth Kft. ügyvezető igazgatója. A vezetőkiválasztással és fejlesztéssel foglalkozó vállalat irányítója szerint a dolgozók két esetben használnak manapság céges autót: amikor a járművek egyfajta menedzseri juttatások, és kevésbé a hétköznapi munkavégzéshez szükséges eszközök, és ha a munkakör elvégzése autóhoz kötött. „Talán meglepő lehet, de munkánk során a vezetők kiválasztásakor nemritkán találkozunk azzal a szemponttal, hogy az autó típusa is meghatározó a pályázó számára. Mindez elsősorban a férfiakra jellemző, ha az autókért rajongó, a technikát az átlagnál jobban ismerő szakemberről van szó” – mondta az ügyvezető. Gyakori jelenség az is, hogy valaki a korábbi munkakörében rendelkezett vállalati autóval, és csak akkor fogadja el az új állást, ha ahhoz is jár ez a juttatás.
„A céges autó használata inkább a nemzetközi hátterű cégekre jellemző, a magyar vállalatok esetében legtöbbször csak a felső vezetők járnak vele” – mondta lapunknak Pelle Dávid. Az MP Solutions Kft. ügyvezetője szerint korábban bevett gyakorlat volt, hogy a cégek a középvezetőiknek is adtak ilyen juttatást, de sokan közülük mára az erre fordított összeget inkább beépítették a bérekbe. Azokban a munkakörökben, ahol az ügyfélkör látogatása alapkövetelmény, a céges jármű továbbra is jár, a típusok közül azonban a munkavállalók nemigen válogathatnak. „A magyar cégek költségérzékenységükből fakadóan általában értékhatárt határoznak meg, és azon belül lehet kiválasztani a tetszés szerinti autót. A nemzetközi cégekre ezzel szemben az jellemző, hogy középvezetői szinten közép-, maximum felső középkategóriában adnak autót, míg felső vezetői szinten prémium-, felső kategóriás autókat biztosítanak” – mondta Pelle Dávid.
Az elmúlt hetekben több olyan cikk is megjelent, amelyekben Fata László cafeteriaszakértő arról beszélt, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében a kifizető által biztosított személygépkocsi magánhasználata adómentes, ez pedig érvényes lehet akár az itthon egyre népszerűbb közösségi autómegosztókra is. Egy ilyen cafeteriaelemet a cégek havi 5-10 ezer forintos ráfordítással is biztosíthatnak a munkavállalóiknak. Simonyiné Tóth Judit ezzel kapcsolatban kifejtette: vannak vállalatok, amelyek úgy ítélik meg, hogy a városban nem érdemes autót használni, a felszabaduló forrásokat inkább más jellegű juttatásra fordítják, amit talán vonzóbbnak érezhetnek a kollégák. Az autómegosztó cégek szolgáltatásának igénybevétele még nem annyira elterjedt, de az új, Y generációs munkavállalók megnyerésében a jövőben nagy szerepet játszhat. Ezt a fenntarthatósági szempontok, a gazdasági racionalitás és a megoldás által biztosított rugalmasság is elősegítheti. „A fenntarthatósági szempontok a jövőben a vállalatok autóflottájának kialakítására is hatással lehetnek” – figyelmeztetett Simonyiné Tóth Judit. Szerinte egyre több olyan cég lesz, amely elektromos vagy hibridautókat vásárol, és ezt kimondottan hangsúlyozni is fogja a céges imázs alakításában.
Megfigyelhető a fiatalabb korosztálynál, hogy ha munkájuk elvégzéséhez nincs szükségük autóra – és ha a lakóhely-munkahely közötti távolság áthidalható tömegközlekedéssel, sétával vagy kerékpárral –, nem is igénylik. Emellett fontos megemlíteni – mondta a szakember –, hogy a munkavállalók jó néhány éve kifejezetten elvárják a kerékpártárolók és a kulturált zuhanyzási lehetőség kialakítását. „Ennek oka, hogy a főváros viszonylatában egyre többen választják a biciklit a munkába járáshoz, amelynek az ára esetenként elég borsos, gondoskodni kell a tárolásáról” – közölte Simonyiné Tóth Judit. A szakember ebből kiindulva nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a közeljövőben a kerékpár is a cégek juttatási csomagjának a része lesz.
Ilyen cafeteriaelemet a cégek havi
5-10
ezer forintos ráfordítással is biztosíthatnak
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.