BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindulnak a forgatások Budapesten

Három nagy nemzetközi produkció is visszatért Magyarországra, így a filmstúdiók ma már szinte teljes kapacitással dolgozhatnak.

Újraindul a nemzetközi filmek forgatása Magyarországon – jelentett be az idén tízéves Origo Filmstúdióban Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Elmondta, hogy nemzetközi filmes szaklapokon keresztül üzentek Hollywoodnak, hogy Magyarország nyitott, és nem állt meg a filmes élet – úgy tűnik, átment az üzenet. A Dűne című film forgató­csoportja már három stúdióban felépítette a díszletét, és a Birds of Paradise produkció stábja is újra forgat. Káel Csaba a Világgazdaság kérdésére kifejtette, hogy az elmúlt négy évben a közvetlen magyarországi filmgyártási költések minden évben meghaladták a 100 milliárd forintot, amelynek jelentős része külföldi bérmunka. A tavalyi 164 milliárd forint abszolút rekord volt, nem véletlen, hogy Magyarországon a filmipar kiemelt stratégiai ágazat. A hazai mozgóképes szakma támogatására évente 10 milliárd forint jut, további 7 milliárd forintot pedig az úgynevezett on demand, illetve streamingelhető műfajokra fordítanak.

Az Origo Filmstúdióban pillanatnyilag három nagy nemzetközi produkció dolgozik, és a teljes kapacitás felé haladnak. „Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy mintegy 20 ezer filmes szakembernek folyamatosan munkát biztosítsunk” – közölte a kormánybiztos. Kiemelte, hogy Magyarország 30 százalékos adókedvezménnyel várja a külföldi produkciókat, de az extra kereslet annak is köszönhető, hogy a magyar filmes szakemberek rendkívül tapasztaltak, a hazai stúdiók pedig kiváló infrastruktúrával rendelkeznek. Káel Csaba előrebocsátotta, hogy a Mafilm stúdióiban is tervezik a kapacitások fejlesztését, hiszen London után Budapest Európa második számú filmes fővárosa, megnövekedtek a stúdióigények. A beruházások költségeit az év végén tudják közölni.

A koronavírus-járvány miatt három produkció forgatása állt le az Origo Filmstúdióban, további három film pedig előkészítés alatt van – számolt be Kemény Ildikó filmproducer. Mint mondta, a Covid–19-protokollok lassítják és drágítják a filmforgatásokat, mert a szigorú szabályok miatt a stábtagoknak hetente többször is koronavírus-tesztelésen kell átesniük. Az elmúlt tíz évben az Origo Filmstúdióban csaknem 50 produkciót forgattak, itt készült 2010-ben a Csajok Monte-Carlóban, 2012-ben a Die Hard – Drágább, mint az életed című film, és itt forgatták a Terápiát, a Szabadesést, a Kincsemet és az Infernót is.

A XV. kerületi stúdióban átlagosan évi hat-nyolc nagyjátékfilmet forgatnak. Az Opten adatai szerint a cég tavaly 2,9 milliárd forintos árbevételt ért el az egy évvel korábbi 1,8 milliárd után, miközben az adózott eredmény 460 millióról 1,3 milliárdra ugrott. „Profitorientált vállalat a miénk. Egy képkocka 555 dollárba kerül, s mivel egy másodpercnyi filmben 24 képkocka van, ez másodpercenként 13 320 dollárnak felel meg, ami több mint négymillió forint. Ennek alapján áll össze egy nagyjátékfilm büdzséje – mondta Tóth Mihály, az Origo Film ­Group marketingvezetője. Hozzátette, hogy a magyar filmipari adó rendszere azért is speciális, mert nemcsak a Magyarországon, hanem a máshol elköltött pénz után is jár visszatérítés, ha az a film teljes költségvetésének nem több, mint 20 százaléka.

Az Origo Filmstúdióban készíti Deák Kristóf is az első nagyjátékfilmjét Unoka munkacímmel. A gyártást 721,9 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága. A forgatás szeptemberben kezdődhet, az alkotást a tervek szerint 2021-ben mutatják be a hazai mozikban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.