BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Különleges látványt nyújt a világ egyetlen víz alatti körforgalma

Az Eysturoy-alagútnak és jellegzetes körforgalmának köszönhetően a Feröer-szigetek fővárosából, Tórshavnból a második legnépesebb szigetre vezető út időtartama jelentősen, mindössze 16 percre csökkent.

Az észak-atlanti térségben, nagyjából félúton Norvégia és Izland között létezik egy különleges vulkanikus eredetű szigetcsoport, a Feröer. A tizennyolc kisebb-nagyobb szigetből, valamint számtalan sziklazátonyból álló archipelágus jelenleg Dánia autonóm területének számít, és összlakossága 53 ezer fő. A szigeteket tengerszorosok választják el egymástól, a legnépesebbek között azonban tenger alatti alagutakat is építettek, szám szerint hármat. Közülük a leghíresebb az Eysturoy névre keresztelt tenger alatti alagúthálózat, amely 2020. december 19-én nyílt meg, mindössze négyévnyi építés után. Ennek a szívében, 72 méterrel a felszín alatt található a lenyűgöző víz alatti körforgalom.

72 méterrel a felszín alatt, az Eysturoy-alagútban található a világ első víz alatti körforgalma. Fotó: Shutterstock
Az Eysturoy-alagútban található a világ első víz alatti körforgalma / Fotó: Shutterstock

Hetvenkét méterrel a felszín alatt található a világ első víz alatti körforgalma

Az alagút a Feröer-szigeteken megvalósított valaha volt legnagyobb infrastrukturális beruházás, és körülbelül 260 millió euróba került. A rajta történő áthaladás 75 dán korona (körülbelül 3850 forint) útdíjjal jár, amelyet automatikusan számláznak, miközben egy kamera beolvassa a rendszámtáblát. Éves előfizetés nélkül az útdíj azonban 175 dán korona (kb. 9000 forint).

További részletek az Origo oldalán olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.