Zöldítést célzó beruházások hozhatnak új munkahelyeket
VG | Megvalósulásuk esetén csaknem hárommillió állást hoznának létre az EY tanácsadó cég által elemzett, küszöbön álló zöldprojektek az Európai Unióban. Kivitelezésüket a koronavírus gazdasági hatásai és szabályozási kérdések is nehezítik.
Tanulmányában az EY ezer előkészített zöldprojektet elemzett, amelyek, – ha sikeresek lesznek – mintegy 2,8 millió állást hozhatnának létre az Európai Unióban, segítve a közösség klímacéljainak megvalósulását is. A becslések szerint a vizsgált projektek együttesen a szén-dioxid-kibocsátás 2,3 gigatonnányi csökkentésével járulhatnának hozzá az uniós klímacélokhoz. Összehasonlításképpen, New York állam egy teljes évben „mindössze” 150 millió tonna szén-dioxidot termel. Az eredmények eléréséhez hozzávetőleg 200 milliárd eurónyi állami és magánforrásra van szükség az EU 27 országában.
A vizsgált kezdeményezések 20 százaléka ötmillió eurónál kisebb befektetést igényel. Mintegy harmaduk (30 százalék) startupok és kkv-k által tervezett innovációs beruházás, például a fenntartható mobilitás, a talajjavítás vagy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású építési anyagok gyártása területén. Kivitelezésük azonban veszélybe kerülhet a Covid–19-világjárvány negatív gazdasági hatásai miatt. Minden második, a tanulmányban vizsgált program esetében nem a finanszírozás a legfőbb akadály, hanem valamilyen adminisztratív, szabályozási vagy kereskedelmi körülmény. Az energetika területén például szükség lenne megfelelő ütemtervre a leginkább szennyező járművek kivezetéséhez. A fejlesztésekben leginkább érintett szektorok az energetika, a közlekedés-szállítás, a gyáripar és az építőipar.


