Érdemben nem kaptunk visszajelzést a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) bevezetésével kapcsolatban felvetett kérdéseinkre – válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) ügyvezető igazgatója. Az ügyben illetékes Energiaügyi Minisztérium nem válaszolt a levelükre, de hétfőn a részletszabályokkal kapcsolatban társadalmi egyeztetésre megjelent egy anyag, ami alapján egyes technikai részletekben lehet változás.
Fotó: Shutterstock
Egy fajsúlyosabb ügy van, ami a gyártók költségeit is érinti, és a jelek szerint a jogalkotó figyelembe vette a FÉSZ javaslatait. Ez az, hogy az eredeti tervek szerint az étolajok esetében nemcsak a csomagolás kapna EPR-díjat, hanem maga a termék is. Mégpedig kilónként 36 forintot, ami literre átszámolva kerekítve 33 forint. A FÉSZ szerint ez azért veszélyes, mert az étolaj nagyon sok élelmiszer alapanyaga, és ha a rá kivetett díj beépül a termékek árába, az további költségnövekedést jelent a gyártóknál, és a logika szerint a fogyasztói árakban is megjelenik. A hétfőn megjelent tervezet szerint a jogalkotó ugyanakkor ezt megpróbálja kezelni, így amennyiben az étolajat alapanyagként használják, akkor nem kell utána díjat fizetni. Ebben az ügyben a FÉSZ most azt elemzi, hogy a megfogalmazás vajon lefed-e minden ilyen esetet.
Egy év után már nem is az export?
Ha ezt kezelik is,
még rengeteg megoldásra váró dolog marad a tervezett szabályozásban.
Egyik ilyen az export kérdése. Az EPR-rendszer alapján a Magyarországon hulladékká váló csomagolások után fizetik meg a díjat a gyártók, a kibocsátók, illetve a forgalomba hozók. Ami exportra megy, nem itt lesz belőle hulladék, így azzal nincs költsége a hulladékgazdálkodási rendszernek. A termékdíj-szabályozás ezt viszonylag jól is kezelte, ugyanis a cégek el tudták számolni, hogy amit kivittek exportra, azután nem fizettek, illetve visszaigényelhettek már befizetett termékdíjat.
Az újonnan bevezetendő rendszerben viszont nem ezt másolták, hanem egy új megközelítésből fogalmazták újra a dolgot. A FÉSZ szerint viszont az új szabályozás sok cégnek hátrányt okozna, főleg azoknál, amelyek belföldi értékesítési központokkal működnek, az exportot pedig egy leánycégük intézi. Ilyen esetekben a tervezett exportkivétel nem működne jól. Ráadásul van egy egyéves határidő is tervben, amíg ki lehet vinni a terméket, és ha azt akár csak egy-két nappal túllépik, akkor itthon is meg kell fizetniük a díjat, holott a hulladék ebben az esetben sem Magyarországon keletkezik.
Az EPR-nek ez a része is bonyolult és nehezen könyvelhető, de gyakorlatilag az egész rendszer egy adminisztrációs teher
– tette hozzá.
Hulladékgazdálkodás: kiderült, mit írt a Mol az önkormányzatoknak – a lakosság hátradőlhetA Világgazdaság birtokába került levélből kiderül, hogyan osztják ki a lapokat július 1-jétől egyes részterületeken. |
Lényeges körülmény, hogy a termékdíj nem szűnik meg, csak a díjakat lehet összevezetni, ami azt is jelenti a vállalkozások számára, hogy párhuzamosan kell két különböző rendszert fenntartaniuk az adminisztrációban, ami szintén többletköltséggel jár. A folyamatos adminisztrációs többletteher mellett van egy egyszeri is, az EPR bevezetése ugyanis külön kódrendszert igényel, amit egy-egy gyártónak az összes csomagolt – akár több ezer darab – árucikkére be kell vezetnie a nyilvántartásában.
Van, ahol a szakértők is tanácstalanok
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az alapanyagok túlnyomó többsége is valamilyen csomagolóanyagban jön, és a gyártóknak nemcsak a kereskedőknek átadott csomagolt élelmiszerekre kell magasabb díjat fizetniük, hanem a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. Problémát jelent a többutas gyűjtőcsomagolások elszámolása is, amelynek a szabályai nem egyértelműek: ezzel kapcsolatban a szakértők is elemzik még a jogszabályt és a tervezetet, hogy
egy raklapra, rekeszre minden egyes adásvételnél meg kell-e fizetni a díjat, vagy elég csak az első alkalommal.
Vörös Attila ugyanakkor elmondta, hogy a díjakkal kapcsolatban semmilyen egyeztetés nem történt. A FÉSZ jelezte: jó lenne, ha látnák, milyen költségek alapján jönnek ki a díjtételek, mert egy uniós irányelv szerint csak az indokolt költségeket lehet figyelembe venni. Ehhez képest egyszer csak megjelentek ezek a díjak június 2-án, és nem látszik, hogy mi alapján határozták meg azokat.
A technikai részletekkel kapcsolatban sem volt érdemi konzultáció: erről márciusban jelent meg egy társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag, egyhetes határidővel, amire a FÉSZ sok módosító javaslatot benyújtott, azokból azonban érdemben szinte semmit nem vettek figyelembe – ilyen szempontból tehát a hétfői anyag, még ha kevés részletben is, de változást jelent.
Mekkora élelmiszer-áremelés várható?
A legizgalmasabb kérdés nyilván az, hogy az EPR-rendszer mekkora többletköltséget okoz, és az megjelenik-e az élelmiszerárakban. A FÉSZ nyilvánosan elérhető díjtételekből fakadó költséggel tud számolni, ezek alapján pedig a teljes általuk lefedett élelmiszeripari ágazatra – amelyben nincsenek benne a szeszes italokat gyártók, így a borászok és a sörgyárak sem – 100 milliárd forintot meghaladó költségnövekedés kalkulálható. Az ügyvezető igazgató szerint pedig ezügyben minden piaci szereplő választás előtt áll: vagy benyeli a rá jutó költségnövekményt, vagy megpróbálja áthárítani a vevőire.
Hogy ki, hogyan dönt, és esetleg milyen arányban vegyíti a két megoldást, az minden szereplőnek a saját döntése – hangsúlyozta Vörös Attila.
A lehetséges piaci hatást ugyanakkor jól érzékelteti, hogy a szakértői becslések szerint, ha minden többletköltség egy az egyben megjelenne az átadási árakban, és ez végigmenne a teljes termékpályán, az körülbelül 3 százalékpontos élelmiszeráremelkedést jelentene.
Fotó: Shutterstock
A FÉSZ az EPR-rendszer bevezetésével kapcsolatban, díjtételek június 2-ai nyilvánosságra kerülése után közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaztak: hazai sajátosság, hogy 2023. július 1-jétől nem az állam vagy piaci szereplők által alapított nonprofit irányító szervezet, hanem a Mol által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében.
A piaci szereplők eleve hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni, amit az élelmiszergyártók folyamatosan jelezték a hazai jogalkotók számára. A megjelent díjtételek igazolták félelmeiket, mert július 1-jétől az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3–5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után.
Áremeléssel fenyeget a kiterjesztett gyártói felelősségi díj, a óvja a cégeket a pluszkiadás „összehangolt továbbhárításától”Gyártói, nem pedig fogyasztói kötelezettségről van szó. |
Vörös Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az EU-ban létezik egy „indokolt költség alapelv”, amely alapján a gyártóknak csak azokat a költségeket kell fedezniük, amelyek jogosan, igazoltan, tényszerűen merülnek fel és amelyekben nincsenek indokolatlan tételek. Ezt az alapelvet viszont nem látják érvényesülni a hazai EPR-rendszerben – tette hozzá.
Szintén magyar sajátosságnak nevezhető az úgynevezett haszonanyagok – vagyis azok, amelyeket tovább lehet hasznosítani, így el lehet adni alapanyagként – szabályozása.
Az ezek értékesítéséből származó bevételeket a jól működő EPR-rendszerekben beszámolják, és a gyártóknak annyival kevesebb díjat kell fizetniük. Ez azonban a magyar szabályozásban nem így van, a haszonanyag értéke a koncessziós társaságnál marad.
Ez sem motivál az újrahasznosításra, mint ahogyan az sem, hogy a reciklált anyagból készült csomagolóanyag felhasználása után ugyanannyit kell fizetni, mint azután, amelyik újonnan került a rendszerbe.
