A Bolygónk, a Föld harmadik évadának is David Attenborough lesz a narrátora, sőt a 97 éves természetfilmes már el is kezdte a sorozat nyitányának és narrációjának a felvételét.

A veterán narrátor visszatérésének a BBC is örül, miután az első két évad is hatalmas sikernek bizonyult.
A sorozatot eredetileg 2006-ban mutatták be a brit közszolgálati adón, amelyet tíz évvel később követett a második évad,
de közben egész estés film és egy minisorozat is készült az első évad után. A harmadik évadra, amelyet a BBC még 2019-ben rendelt meg, úgy tűnik, szerencsére nem kell tíz évet várni, ráadásul Attenborough is visszatér.
A jeleneteket már öt éve forgatják, és már csak a narráció és a bevezető van hátra. Ez utóbbit pontosan ott vették fel, ahol még Charles Darwin sétált, miközben kidolgozta az evolúció elméletét. A sorozat executive producere, Mike Gunton a Mirrornak elmondta, hogy nagyon örül Attenborough visszatérésének, hiszen a Bolygónk, a Föld nélküle nem lenne ugyanaz. A veterán természetfilmes magával hozta ugyanis óriási lelkesedését és bölcsességét is – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy Attenborough még a napot is előcsalogatta a forgatás idejére, noha az adott területen szinte egész nyáron nem is sütött.