Agrár

Nem kell aggódni a pétisó ellátás miatt

Nem lesz hiány műtrágyából – nyugtatta meg az érdekelteket a Nitrogénművek Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Nem kell tartani műtrágyahiánytól, mivel a járványügyi helyzet és a különböző híresztelések ellenére stabil a piac – közölte a Nitrogénművek Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Rácz Zoltán a társaság közleményében kifejtette, hogy a műtrágyagyártásban semmilyen kockázat nincsen, a járványügyi előírásokat a cégnél is életbe léptették. A szezonális munkálataikat végző gazdálkodóknál is nyugalmat tapasztalnak, fennakadásokra a mezőgazdasági termelésben sem kell tartani – tette hozzá. Kiemelte, hogy keresleti piac van, az árakban nagy elmozdulás nincs, az idei tavaszi műtrágya szezon árgörbéje egyelőre a megszokott szezonalitást mutatja.

Ilyenkor a későn vásárlók a logisztikai kihívásokból adódóan általában magasabb árakkal találkoznak, de ez inkább az exportpiacokon jelentkezhet.

Fotó: Shutterstock

Az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége, amelynek a Nitrogénművek is tagja, kérte az Európai Bizottság illetékeseitől a határokon átmenő műtrágya és egyéb mezőgazdasági input anyagok szállításának zavartalanságát – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a pétfürdői gyáruk teljes kapacitással működik.

A napi Pétisó termelési kapacitás nagyságrendje 5000 tonna, ez Európa legnagyobb CAN műtrágya (27 százalékban nitrogént tartalmazó Pétisó) kapacitását jelenti, amely lefedi a belföldi piaci igényeket. A jelenlegi helyzetben kiemelkedik ennek jelentősége. Emellett a Bige Holding szolnoki gyára is folyamatosan termel foszfor és kálium tartalmú műtrágyákat.

pétisó műtrágya Nitrogénművek Zrt.
Kapcsolódó cikkek