Agrár

Megfelezte a természet a tavalyi termést

Miközben a világban a 2020–2021-es gazdasági évben nő a diótermelés, itthon az időjárás és az elmúlt években elterjedt kártevő miatt lényegesen kevesebb termett az értékes gyümölcsből.

A tavaszi fagyok, valamint a dióburok-fúrólégy károsítása miatt 2020-ban az átlagos évek termésének felét valószínűsítették a szakértők, a betakarítást pedig ezek mellett az extrém csapadékos időjárás nehezítette – írja diópiaci összefoglalójában az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Az intézet idézi a KSH adatait, amelyek szerint

az 1990-es évek közepén a magyarországi diótermés 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 2019-ben már elérte a 6,8 ezer tonnát.

Szintén a KSH adatai mutatják, hogy Magyarország dió-külkereskedelmi egyenlege – ellentétben az EU-éval – pozitív.

A gyengébb elmúlt évi termés miatt a héjas dió kivitelének mennyisége 78 százalékkal, 297 tonnára esett, értéke pedig 79 százalékkal, 264,8 millió forintra csökkent 2020. január és november között az előző év azonos időszakához képest.

A kiszállítás elsősorban Olaszországba és Németországba irányult. A héjas dió importja évente nem számottevő mennyiségű, a vizsgált időszakban 19 tonnáról 21 tonnára nőtt. Importdió elsősorban Szlovákiából érkezett, onnan 19,9 tonnát szállítottak Magyarországra.

A dióbél kivitele 24 százalékkal 444,8 tonnára nőtt, értéke pedig 53 százalékkal 841 millió forintra emelkedett a megfigyelt időszakban.

A dióbél exportpiaca diverzifikáltabb, mint a héjas dióé, a fő piac az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Németország. Az zömét a dióbél adja, amelynek behozatala 66 százalékkal nőtt 2020 első tizenegy hónapjában az előző év hasonló időszakához képest, 933,8 tonna volt.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi dióbélkínálat egész évben folyamatos.

A hazai dió termelői ára (2981 forint kilogrammonként) 6 százalékkal volt magasabb 2020-ban, mint egy évvel korábban.

A tavaly betakarított dióbelet az idei első öt hetében az egy évvel korábbinál 10 százalékkal magasabb áron, kilónként 3140 forintért kínálták. Az AKI összefoglalója megjegyzi, hogy a bécsi nagybani piacon a magyarországi diót 4,4 eurós kilogrammonkénti áron értékesítették a 8. héten.

Eközben a globális diótermelés a várható 2,3 millió tonnával új rekordot ér el a 2020–2021-es gazdasági évben. A termés több mint 80 százaléka három országból származik: Kínából, az Egyesült Államokból és Chiléből, részesedésük sorrendben 45, 31, illetve 7 százalék.

Az Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) előrejelzése szerint az EU-ban 127 ezer tonna héjas diót takarítottak be tavaly. Romániában a diótermés a kedvezőtlen időjárás miatt 9 százalékkal, 47 ezer tonnára csökkent. A közösség legjelentősebb héjasdió-expor­tőre Franciaország, ahol a diótermés 3 százalékkal, 36 ezer tonnára nőtt. Spanyolországban 2 százalékkal, 15,5 ezer tonnára emelkedett a dió mennyisége, Olaszországban viszont 20 százalékkal, 13,2 ezer tonnára csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az Eurostat adatai szerint az EU nettó importőr dióból. A dióbél importja 86,5 ezer tonna volt 2020 első tizenegy hónapjában, ami 7 százalékos növekedés, a kivitele 6 százalékkal 5,2 ezer tonnára mérséklődött ugyanebben az időszakban az előző év azonos periódusával összevetve.

A héjas dió importja 2 százalékkal, 46,2 ezer tonnára, a kivitele pedig 32 százalékkal, 4,3 ezer tonnára csökkent. A héjas dió vezető beszállítója, az Egyesült Államok 4 százalékkal kevesebb (26,1 ezer tonna) héjas diót exportált az unióba, Chiléből nőtt a behozatal 2 százalékkal, 13,9 ezer tonnára. A dióbél legnagyobb beszállítója szintén az USA, ahonnan 9 százalékkal több (41,4 ezer tonna) dióbél érkezett, míg Chiléből (17,7 ezer tonna) és Ukrajnából (12 ezer tonna) egyaránt 1 százalékkal kevesebb dióbelet vásárolt a közösség a vizsgált időszakban.

dióexport dióimport diótermés
Kapcsolódó cikkek