BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Importstop ide vagy oda, mélyben a gabonaárak

Nincs árfelhajtó hatása a piacon az ukrán gabona behozatali stopjának, a takarmánykeverők azonban június után kifogynak a korábbi készletekből, így reményeik szerint a tilalom nem tart majd tovább. A gabonatermelők év végéig tartó korlátozásban reménykednek.

„A termelők jelzései alapján egyelőre – legalábbis a múlt hét közepéig – nem látszott elmozdulás a gabonaárakban, vagyis az ukrán termékek tilalmának egyelőre nem érződik a hatása” – válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa. Az érdekképviseletnél ugyanakkor bíznak abban, hogy lesz elmozdulás, de alapvető fordulatra nem számítanak. Ez elsősorban a búzánál igaz, és akkor, ha a tilalom csak június végéig élne. A piaci hírek szerint ugyanis annyi ukrán gabonát vásároltak fel a felhasználók, hogy egy két hónapos tiltás nem jelenthet változást. Ha azonban az év végéig sikerül a tilalmat kiterjeszteni – ahogyan azt az agrártárca már felvetette –, már valószínűsíthető, hogy addig „nem húzzák ki” a piaci szereplők készletei. Viszont júniusban már elindul az aratás, és addig kitart a búzakészlet, így nem tud érvényesülni semmilyen árfelhajtó hatás.

Corn harvesting on farm in Vinnytsia Region VINNYTSIA REGION, UKRAINE - NOVEMBER 12, 2022 - Corn is shipped for drying on the Roksana-K farm, Vinnytsia, west-central Ukraine. NO USE RUSSIA. NO USE BELARUS. (Photo by Oleksandr Lapin / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
A feldolgozók szerint június vége után újra szükség lenne az ukrán kukoricára.
Fotó: AFP

Pedig az utóbbira elvileg a világpiacon is lehetne számítani. Bár az Agrárközgazdasági Intézet legutóbbi gabonapiaci jelentése általában búzaár-csökkenésről számolt be – ami alól a piros kemény szemű őszi búza USA-beli azonnali kikötői ára volt kivétel az amerikai őszi búza csaknem 40 százalékának gyenge állapota miatt –, az Európa déli országait és Németországot sújtó szárazság Csősz Tibor szerint világpiaci áremelkedést hozhat.

Itthon eközben kifejezetten biztatók a nyári aratású szántóföldi kultúrák kilátásai. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei igazgatóságai által végzett, az április elején jellemző állapotokat mutató felmérése szerint például a búza 1 millió 20 ezer hektáros vetésterületének 70 százaléka jó állapotú, és mindössze 6 százalék kapott gyenge minősítést, ami az utóbbi éveket tekintve kiemelkedően jó helyzet.  

Csősz szerint a kukoricánál van elég idő az idei termésig, hogy „kopjon” az ukrán készlet, ráadásul a vetésterület is jóval kisebb lesz a szokásosnál, de az árak elmozdulásához az is kellene, hogy valami történjen a raktárakban lévő aflatoxinos tételekkel. Itt, ha év végéig lesz tilalom, az beindíthatja az árak emelkedését – véli. 

A gombatoxin miatt veszélyes is lehet a magánlaborok érdektelensége

Csak kevés magánlaboratórium élt a lehetőséggel, hogy ellenőrizze, mennyire pontosak az aflatoxint mérő vizsgálatai. Az idei kukoricatermésben az átlagosnál lényegesen nagyobb arányban előforduló toxinszennyezettség miatt ez veszélyes lehet.

Másban reménykednek a gabonafeldolgozók. 

A takarmánykeverők június vége után kifogynak a kukoricakészletekből, így nekik, illetve az etanolgyáraknak szükségük van az ukrán kukoricára

– mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a gabonakereskedőket, -feldolgozókat és takarmánygyártók érdekeit képviselő Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mint mondta, érezhető a piacon a hiány: őt például több takarmánykeverő képviselője is kereste, hogy tud-e valahol eladó, toxinmentes kukoricát. Lakatos Zoltán szerint az ukrán kukorica behozatalának tilalma nem volt megfontolt lépés, míg a búzánál gyakorlatilag nem volt hatása, mivel február óta a havi tízezer tonnát sem érte el a behozott mennyiség. Az árakban a Gabonaszövetségnél sem érzékelik az importstoptól várt elmozdulást, a búzapiacon gyakorlatilag nincs vevő, az árak lefelé tartanak. Korábban a szervezet 500-700 ezer tonnára becsülte a magyar piacról hiányzó kukorica mennyiségét.

A kukoricapiac azért mutat némileg más képet, mert 

az ország keleti régiójában a hazai termésből szinte csak aflatoxinos termény van a raktárakban, és az ukrán importból is csak a 2021-es termés biztonságos

– jegyezte meg. Mivel a fertőzött tételek a takarmánygyártásban nem használhatók fel, szerinte az etanolgyáraknak kellene kormányzati támogatást adni azért, hogy feldolgozzák a szennyezett terményt. A támogatásra azért van szükség, mert a keletkező mellékterméket az alapanyag toxintartalma miatt nem lehet takarmányként hasznosítani. Lakatos úgy véli, ha nincs ilyen ösztönzés, könnyen lehet, hogy a termelők összekeverik a fertőzött tételeket az egészségesekkel, azt kockáztatva, hogy Magyarországot hosszabb időre toxinfertőzöttként tartják majd nyilván a potenciális piacokon.

Pedig Európában nagy a kukoricahiány, így szükség lenne a magyar kukoricára. A jelentősebb magyar export esélyét ebben a szezonban viszont az is rontja, hogy idén nagymértékű lesz a kukorica vetésterületének csökkenése.

Dúl a számháború a kukoricapiacon

A vetésterületi adattal jön el az igazság pillanata.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.