
Spanyolország az elektromos autók központja lenne
Az elektromobilitás fellendítésének érdekében együttműködési megállapodást kötött a spanyol kormány és három autonóm tartomány, Katalónia, Valencia és Navarra a német Volkswagen csoporthoz tartozó SEAT vállalattal – közölte a cég.

A Casa Seat-nyilatkozat elnevezésű dokumentumban az aláírók vállalták, hogy olyan intézkedéseket hoznak, amelyek előmozdítják az elektromos járművek vásárlását, a töltőinfrastruktúra fejlesztését, a közigazgatási szervek járműparkjainak elektromos korszerűsítését és az elektromobilitás hatékony kommunikálását. Mindennek megvalósítására pedig munkacsoportot hoznak létre.
Az elképzelések szerint az elektromosjármű-vásárlást ösztönző program kidolgozásán keresztül élénkítenék, amely adókedvezmények és egyéb helyi támogatások terveit is tartalmazná, de lakossági ösztönzőkön túl kiterjedne arra is, hogy a magáncégek és a bérbeadó cégek elektromos járművekkel bővítsék flottájukat.
A töltőhálózat kiterjesztésére ötéves kiépítési tervet határoznának meg, és megreformálnák az adminisztratív eljárásokat is, hogy felgyorsítsák az engedélyezés, a telepítés és az üzembe helyezés folyamatát, először is a főútvonalakon. Szükségesnek tartják továbbá a töltőpontok jelzésére szolgáló táblák fejlesztését és kihelyezését a közúthálózaton, valamint
átfogó digitális platform kifejlesztését, amely a felhasználóknak üzemeltetőtől függetlenül teszi hozzáférhetővé a töltőpontokat.
A fenntartható mobilitást előmozdíthatja a különböző közigazgatási szervek járműparkjainak korszerűsítése elektromos járművekkel, és ez pozitív példát mutathat a lakosság számára. Az aláírók egyetértettek abban is, hogy kommunikációs kampányokra van szükség az elektromobilitást övező tévhitek megszüntetésére, hogy a nyilvánosság értesüljön a fenntartható közlekedés és az elektromos járművek előnyeiről.
Ez egy egyértelmű és határozott elköteleződés Spanyolország és az elektromos járművek iránt – mondta Jordi Hereu ipari és turisztikai miniszter, aki hangsúlyozta, hogy az ipar és a mobilitási ágazat történelmi jelentőségű átalakuláson megy keresztül, ezért az állami és a magánszektor közötti együttműködés minden eddiginél fontosabb a fenntarthatóbb mobilitás felé vezető úton.
Wayne Griffith, a SEAT elnöke kiemelte, hogy a nyilatkozattal a spanyol kormány és a különböző politikai nézeteket képviselő közösségek egyértelmű üzenetet fogalmaznak meg az országnak és Európának: csak összefogással lehet Spanyolországot a fenntartható mobilitás egyik mintapéldájává tenni.
Véleménye szerint a piac nehezen tud lendületet venni, noha idén Európában eladott járművek 25 százalékának teljesen elektromosnak kellene lennie, ennek a célnak eddig csak a felét sikerült elérniük. Spanyolországban pedig sokkal messzebb vannak ettől, mintegy 5 százaléknál tartanak. Az elnök arra számít, hogy a megszületett megállapodás segít felgyorsítani Spanyolország átalakulását.
Spanyolország Európa második legnagyobb autógyártója
Az autóipar a spanyol gazdaság stratégiai pillére, mivel a spanyol GDP 10 százalékát teszi ki, és több mint kétmillió embert foglalkoztat. Ezért alapvető fontosságú, hogy a gyártók által végrehajtott beruházások fenntarthatóak legyenek. Sürgősen megoldásokra van szükség – mondta Wayne Griffith
A cég közleményében felidézte: 2021 márciusában kötelezettséget vállalt arra, hogy Spanyolországot Európa elektromobilitási központjává teszi, és ennek érdekében 10 milliárd eurót fektet be a Volkswagen csoporttal, a PowerCo-val és a Future Fast Forward projekt partnereivel közösen. 2026-tól kezdve négy városi elektromos járműmodell gyártását biztosítja a martorelli és landabeni gyárakban.
A szükséges akkumulátorokat Saguntóban állítják elő, és az alkatrészek több mint 70 százaléka Spanyolország több mint 100 beszállítójához kerül. Mint írták, a vállalat követi azt az európai célt, hogy kizárólag kibocsátásmentes járműveket értékesítsenek 2035-re, és a kontinens klímasemlegessé váljon 2050-re.
A cél eléréséhez Spanyolország, mint Európa második legnagyobb, és világviszonylatban a kilencedik legnagyobb járműgyártója az iparán keresztül megteremtette a jövőbeni járműfejlesztés alapjait.
A Volvo átugraná az óceánt Donald Trump vámjai miatt
Az amerikai vámok miatt a Volvo gyárat telepíthet az Egyesült Államokba. A Volvo Cars vezetője szerint az egyes autómodellek áttelepítéséről azután döntenek, hogy kiderült, Donald Trump é s az Európai Unió kölcsönösen mekkora vámokat vetnek ki egymásra.




