Az elmúlt hetekben a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt került a figyelem középpontjába a magyarországi állattenyésztés, amely a hazai mezőgazdasági kibocsátáshoz egyharmad részben járul hozzá. De emellett más betegségek, a körvonalazódó kereskedelmi háború és az Ukrajnából az Európai Unió területére érkező agrártermékek is nehezítik az ágazat helyzetét – mondta Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke a Bruttó legújabb epizódjában.
A műsort itt hallgathatják meg.
A magyarországi állattenyésztés egyébként úgy adja a teljes mezőgazdasági kibocsátás egyharmadát, hogy az iparágban dolgozó gazdák száma az elmúlt években a negyedére esett vissza. A szektor teljesítménye viszont javult, köszönhetően a legmodernebb technológiával működő nagy állattartó telepeknek – mondta Cseh Tibor András.
A mostani ragadós száj- és körömfájás járvány, amely idehaza néhány hete Kisbajcs térségében ütötte fel a fejét, nem az egyetlen betegség, amellyel a gazdáknak meg kell küzdeniük. A madárinfluenza és a sertéspestis is ugyanúgy jelen van Magyarországon, és Európa-szerte gondokat okoz.
A legnagyobb kockázat az, hogyha a környező országok, a legnagyobb exportpiacaink úgy döntenek, hogy nemcsak a Magyarországról származó élőállat-, hanem a hústermék-behozatalt is felfüggesztik. Ez egyelőre nem következett be, és mindenképp el kell kerülni – magyarázta Cseh Tibor András. A másik nagy kockázat, hogy a betegség miatt ritkuló állatállomány, a csökkenő kínálat mekkora mértékben emeli meg a fogyasztói árakat a boltok polcain.
Azt még egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a magyar mezőgazdaság idén mekkora mértékben járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. A klímaváltozás, az idén nyáron is várható szárazság, valamint a termelési költségek folyamatos emelkedése mellett Cseh Tibor András szerint a globális folyamatok határozzák meg leginkább a hazai agrárszektor kilátásait.
„Bár Magyarország számára az Egyesült Államok nincs benne az első tízben a mezőgazdasági termékexportot tekintve, a vámháborúnak így is lehet hatása ránk nézve. Ha például a kanadai gabona csak drágábban tud bejutni az USA területére, vagy ha a spanyol sertést is csak nagyobb nehézségek árán lehet Kínába exportálni, akkor ezek az országok új piacok után néznek, ami nagy valószínűséggel az Európai Unió lehet” – tette hozzá a szakértő.
A Bruttó korábbi epizódjait itt hallgathatják meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.