BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma még exportra termel

A hazai üvegiparban az idén nyolc-tíz százalékos növekedés várható. A magyar cégek elsősorban kivitelre termelnek, de ha fellendül a lakásépítés, az ágazat kész a hazai piacot ellátni -- emelte ki Együd János, a Magyar Üvegipari Szövetség elnöke, a Guardian Hunguard Kft. ügyvezető igazgatója.

A hazai cégek az üvegipar szinte minden szegmensében -- sík-, csomagoló-, gyógyszerüveggyártás, tükör, díszműáru-készítés, világítástechnika -- tevékenykednek. Az ágazatban a magánosítás már majdnem teljes egészében lezajlott. Csupán a salgótarjáni ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. van állami (MFB-) kézben. A magánosított cégeknél meghatározó a magyar tulajdon.



A Magyar Üvegipari Szövetség elnöke elmondta, hogy a magyar piac nyitott, ahol a hazaiak mellett az importtermékek is megtalálhatók, így nagy a versengés.



Az ágazaton belül a mennyiséget tekintve 40, míg az értéket figyelembe véve 20 százalékos részesedést képvisel a síküveggyártás. Piacvezető a száz százalékban amerikai tulajdonban lévő Guardian Hunguard Kft. Mint azt Együd Jánostól megtudtuk, a cég idei forgalma várhatóan 14 milliárd forint lesz. A társaság stratégiájában központi helyet foglal el a közép-európai térség, termelésének 70-75 százaléka a hazai piacon, illetve a környező országokban talál vevőre, a többit Dél- és Nyugat-Európában értékesítik. A magyar síküvegigény 80 százalékát hazai gyártásból fedezik, míg a többit a kelet-európai országokból érkező importból. Együd János hozzátette, hogy az ágazatban ez évben nyolc-tíz százalékos növekedés várható. Az ágazat számára kedvező, hogy az építő- s a járműipar is dinamikusan fejlődik. Kiemelte, hogy a lakásépítés fellendülése még nem érezteti hatását, amennyiben bekövetkezik a remélt fellendülés, a hazai üvegipar képes lesz termelését növelni s a piacot ellátni. Mint mondta, cégüknél a fejlesztéseket is az adott piaci igényekhez igazítják. A CEFTA-n belül az üvegipari cégek vámmentesen kereskednek, míg az azon kívüli országokkal kétoldalú megállapodások vannak érvényben.



A hazai csomgolóüveg-gyártásban az amerikai kézben lévő Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft. szerepe a meghatározó, a piac 45-50 százalékát lefedik termékeikkel, s ebben a szegmensben az import aránya is meghatározóbb, mint a síküvegnél. A Fotex-csoporthoz tartozó Ajkai Kristály Üvegipari Kft. profiljába a háztartási öblösüveggyártás tartozik, s a nyugat-európai országokon kívül Japánba és az USA-ba is exportál a cég. A Wallis Rt. tulajdonában lévő Parád Kristály Manufaktúra Kft. asztali- és díszműüveggyártással foglalkozik, s a társaság termékei nemcsak Nyugat-Európába, hanem a Távol-Keletre is eljutnak. Ugyancsak megméreti magát a nyugat-európai piacon kézzel és géppel gyártott termékeivel a ST Glass öblösüveggyártó Rt. is. Biztonságiüveg-gyártás a profilja a Salgglas Üvegipari Rt.-nek, mely a kelet- és nyugat-európai országokba is exportál.



H. É.


Nagyító alatt a magyarországi üvegipar A hazai üvegiparban az idén nyolc-tíz százalékos növekedés várható. A magyar cégek elsősorban kivitelre termelnek, de ha fellendül a lakásépítés, az ágazat kész a hazai piacot ellátni -- emelte ki Együd János, a Magyar Üvegipari Szövetség elnöke, a Guardian Hunguard Kft. ügyvezető igazgatója. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.