BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új hálót sző a British Airways

Teljesen átszervezi összességében veszteséges európai hálózatát a British Airways (BA). A brit légitársaság hamarosan több közép- és hosszú távú járatot megszüntet, s ez minden bizonnyal több ezer ember elbocsátásával is jár -- jelentette a Reuters.

A britek nagy része a dániai népszavazás eredményétől függetlenül úgy véli, hogy országa tíz éven belül bevezeti az eurót. A Mori közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 61 százaléka tartja elkerülhetetlennek a valutacserét, jóllehet közel 70 százalékuk a maga részéről ellenzi azt. Februárban még némileg magasabb, 67 százalék volt a fontnak hosszú jövőt jósoló szigetlakók aránya, ám elemzők nagyobb arányú visszaesésre számítottak azt követően, hogy Dánia elutasította az eurót. Az euróellenes Business for Sterling szervezet ugyanakkor kiemeli a felmérésben szereplő kérdés (amely euróbankjegyek és -érmék használatára vonatkozott) kétértelműségét: a válaszadók szerintük arra gondolhattak, hogy például utazás közben találkoznak majd az egységes fizetőeszközzel. (Reuters)

A BA egyik magas beosztású vezetője szerint kulcsfontosságú, hogy megszabaduljanak a "kártékony" európai járatoktól. A társaság a tavalyi üzleti évben 310 millió fontos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni ebben a térségben.

A légitársaság vezetői a gatwicki repülőtérrel kapcsolatos álláspont megváltoztatásától is remélik az eredmények javulását. Nem igazolható ugyanis az a korábbi törekvés, hogy ezt a repülőteret legalább úgy kell kezelni (és persze sok pénzt költeni a BA ottani tevékenységének fejlesztésére), mint a közeli Heathrow-t.

Gatwickről jelenleg több mint ötven célállomásra indulnak BA-gépek, de ezen járatok közül nagyon sok nem is mindennap közlekedik. Rod Eddington, a BA tavaly májusban kinevezett vezérigazgatója várhatóan október végéig hozza meg végleges döntését az európai hálózat átszervezéséről. Szakértők szerint több, Gatwickről induló rövid távú járatot teljesen törölnek majd, másokat pedig átirányítanak a Citiflyer nevű járatcsoportba.

Az üzleti utasok által kedvelt járatok továbbra is a nagy forgalmú Heathrow-ról indulnak, de a mediterrán üdülőhelyek felé tartók átkerülnek Gatwickre. Eddington nem rejti véka alá, hogy elégedetlen több hosszú távú járattal is. A BA nemrégiben megszüntette teheráni és santiagói járatait, és valószínűleg több más dél-amerikai célállomás is kikerül a menetrendből.

Az új vezérigazgató számára a szakszervezetek is kemény diónak bizonyulhatnak. Elődje, Bob Ayling ugyanis távozása előtt azt ígérte: a járatrendszer ésszerűsítése körülbelül hatezer ember munkáját teszi feleslegessé. A két évvel ezelőtti 60 ezer főből azonban biztos, hogy hatezernél többet kell elbocsátani, és Eddington máris jelezte: akár tízezer embertől is búcsút vesznek, ha az üzleti siker érdekében szükséges lesz.

A 2000/2001-es üzleti év első öt hónapjában (szeptember 1-jéig) 74,6 százalékos volt a kapacitáskihasználtság. A BA 16,5 millió utast szállított, ez 0,6 százalékkal több, mint az előző esztendő azonos időszakában. Európa és Anglia esetében 0,1 százalékkal, 10,5 millió főre mérséklődött a BA-t választó utasok száma. A vállalat október 29-től állítja üzembe a New Yorkba, Hongkongba és San Franciscóba tartó járatokon a 150 millió fontos beruházással kifejlesztett World Traveller Plus új osztályát, amelytől a forgalom és a nyereség javulását várja.

Járatcsökkentések és elbocsátások Európában Teljesen átszervezi összességében veszteséges európai hálózatát a British Airways (BA). A brit légitársaság hamarosan több közép- és hosszú távú járatot megszüntet, s ez minden bizonnyal több ezer ember elbocsátásával is jár -- jelentette a Reuters. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.