Magyarország a tizenötödik állam, amellyel együttműködik az Amerikai Egyesült Államok nemzeti csontvelődonor-programja. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá az az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézettel.
A közvetlen számítástechnikai kapcsolat segítségével sokkal rövidebb idő alatt és nagyobb eredményességgel tudnak a rászoruló magyar betegek számára donort találni a több mint 3 millió donorból álló amerikai adatbázisból -- hangsúlyozta Petrányi Győző professzor, az intézet főigazgatója.
Az amerikai donorok csontvelőjét csak az egyezménnyel rendelkező országokban lehetett transzplantációra felhasználni, így az ilyen donorral rendelkező magyar betegeket eddig, közel kétszeres költséggel, külföldön kellett műteni.
A magyar csontvelődonor-regiszter (HBMDR) 1991 óta működik, és jelenleg 2070 donort tart nyilván. A regiszter 1992 óta on-line kapcsolatban áll a párizsi központtal és ezen keresztül a világ valamennyi csontvelődonor-regiszterével.
A csontvelődonorok keresése tetemes összegbe kerül. A külföldi donorok vizsgálati költségét kezdetben Az Életért, a Csontvelőbetegekért Alapítvány fedezte, 1997 óta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza.
Az OEP az idén 120 transzplantációhoz nyújtott keretet, miközben Csehországban és Horvátországban kétszer ennyi beavatkozást végeznek. Petrányi Győző reményét fejezte ki, hogy jövőre 20 százalékkal több átültetéshez biztosít pénzt az egészségpénztár.