Nem kedvező pillanatban határozott úgy a kormány, hogy a következő két év költségvetésében nem emeli meg az MTI támogatását -- kommentálja a várható parlamenti döntést Dorogi Sándor. A Pénzügyminisztérium -- bővebben nem kifejtett -- álláspontja az, hogy vannak még tartalékok az MTI gazdálkodásában, ezért nem javasolta az 1,3 milliárd forint legalább reálértékén tartását sem.
A közszolgálati hírügynökség számára azért jött rosszkor ez, mert éppen most jutottak el az elmúlt időben negyedmilliárdért végrehajtott számítástechnikai fejlesztéssel, hogy a megrendelők egy sor igényét fokozatosan képesek lesznek kielégíteni. A különféle médiumok egyik követelése évek óta az, hogy változatos hírcsomagok közül választhassanak, ne kelljen a teljes szolgáltatást feleslegesen megvenniük. A következő évi ártárgyalásokon már erről is egyezkedhetnek -- ígéri Dorogi.
Ez azonban óhatatlanul bevételcsökkenést rejt magában, ezért az MTI elnöke szerint csak az ésszerűség határain belül lehetnek rugalmasak. Ugyancsak pénzt emészt fel az internetes korszak követelményeinek eleget tevő új szolgáltatások kialakítása. Zajlik a kis- és középvállalatok számára kidolgozott business plus adat- és hírszolgáltatás bevezetése, tesztfázisban van a magyar cégeknek nyújtandó OTS cégvonal és OTS adatbázis, a sajtóadatbank internetes elérhetősége is előkészületi stádiumban van.
Általában is az internetes hozzáférés megteremtése a cél, továbbá a multimédiás információszolgáltatás: a hangfájlos, mozgóképeket is továbbító formátum, amely 2001 vége felé már látható lesz Dorogi reményei szerint.
Az 1997 közepe óta elnök Dorogi Sándor elmondta, hogy az elmúlt évben 70-80 millió forint veszteség érte őket a Tv 3, az MSat és Szív Tv, valamint a Napi Magyarország megszűnése miatt. A belső tartalékokról csupán annyit mond, hogy két-három heti forgóeszközük van, ha bármilyen külső pénzügyi anomália bekövetkezne. A költségcsökkentéshez is pénz kell -- teszi hozzá Dorogi. Ezzel együtt az idén nullszaldó körüli eredményt vár a tervezett 19 milliós deficit helyett.