Már a Szenátus is érzi, tenni kell valamit: megtették az első lépést a kormányzati leállás felszámolására
A felsőház 60-40 arányban megszavazta, hogy napirendre vegye a Képviselőház által korábban elfogadott átmeneti költségvetési törvényjavaslatot, amely a kormányzati működést 2026. január 30-ig finanszírozná, és három teljes pénzügyi évre szóló kiadási intézkedést is tartalmazna. A törvény végleges elfogadásához a Szenátusnak és a Képviselőháznak is további szavazásokra lesz szüksége.

A vasárnapi szavazással sikerült átlépni az első jelentős parlamenti akadályt az amerikai történelem leghosszabb kormányzati leállásának lezárása felé vezető úton.
A politikai válság azonban – amely október eleje óta bénítja a szövetségi kormány működését – korántsem ért véget, mivel a javaslat csupán ideiglenes költségvetést biztosítana.
A kormányzati leállás mindennapi hatásai egyre súlyosabbak: több százezer szövetségi alkalmazott továbbra sem kap fizetést, élelmiszersegélyek és repülőtéri szolgáltatások maradnak el, sőt, az elmúlt napokban több ezer járattörlés történt a légi forgalomban.
Donald Trump elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta:
Úgy tűnik, nagyon közel vagyunk a leállás végéhez.
A Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Kevin Hassett, a CBS Face the Nation című műsorában arra figyelmeztetett, hogy ha a kormányzati leállás sokkal tovább tart, az negatívan befolyásolhatja az év utolsó negyedének gazdasági növekedését, különösen a hálaadási időszakban várható légi forgalom kiesése miatt.


