A fővárosi cégek átlagosan 20 százalékos tarifacsökkenéssel számolnak jövő évtől -- derül ki a BellResearch hazai piackutató cég felméréséből. Az árcsökkenést prognosztizáló válaszadók harmada a helyi hívásoknál várja a legnagyobb mértékű tarifacsökkenést. A felmérés szerint a mobilpiacon a díjak mérséklődése elmarad ettől a szinttől, legfeljebb 15 százalékosra becsülhető.
A budapesti cégek közül ötből négyen kipróbálnának egy új szolgáltatót. A válaszadók mindössze 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a liberalizált piacon is biztosan a Matávnál maradna. A más szolgáltató kipróbálását kilátásba helyező cégek szerint a Matáv vezetékes telefontarifái magasak, egy részük a Matáv rugalmatlanságára panaszkodott. A felmérés megállapítja, hogy ha "egy másik" szolgáltató 5-9 százalékkal alacsonyabb telefontarifákat kínálna, az összes budapesti közép- és nagyvállalat 16 százaléka fontolná meg a váltást, 10-19 százalékos különbség esetén pedig már a 43 százalékuk, ami valamivel több, mint 700 céget jelentene.
A BellResearch 2000 év eleje óta folytat piackutató tevékenységet. A cég magyar szakmai befektetők tulajdonában, piackutató szakembereket egyesítő menedzsment kezében van.