Kormányzati milliárdok informatikára
Holnap hirdeti meg a kormány azt a stratégiát, amely a hazai információs társadalom kiépítését célozza meg, s amelyre az idén 15-17 milliárd forintot, 2002-ben 25 milliárdot irányoz elő a költségvetésben -- jelentette be Stumpf István kancelláriaminiszter a Sun Microsystems Magyarország Kft. kétnapos SunRise elnevezésű felhasználói és partneri konferenciáján.
A Miniszterelnöki Hivatal első embere szerint a kormány is felismerte, hogy kerékkötője lehet a gazdaság dinamikus fejlődésének, ha nem támogatja a digitális új világra való felkészülést. Hozzátette: a kormány mielőbb át akar állni az elektronikus kormányzásra, ősszel megjelenik a kormányzati portál, 2002-től pedig beindulhat az elektronikus közbeszerzés.
Keresztesi János, a házigazda Sun Microsystems ügyvezető igazgatója kiemelte, Magyarország nyitottsága révén kész az új technológiák gyors befogadására. Hozzáfűzte azonban, hogy a globalizáció, a tengerentúlról indult recesszió hatására itthon is érezhető a beruházások visszafogottsága. Ezek megfigyelhetők az informatikai jellegű korszerűsítésekben is.
Kedvező jelenségként értékelte viszont, hogy a külföldi dotkom-csődökhöz hasonló válságjelenségek itthon nem következtek be, mivel a pénzügyi befektetők óvatosabbak voltak a kezdő internetes vállalkozások finanszírozásában. A cégnél úgy látják, hogy a hazai fogyasztói elektronikus kereskedelem az idén megtorpant, a vállalatközi e-üzletek igazi felfutása pedig várat még magára.


