BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiválik az ingatlanhasznosítás

Ingatlanvagyonának kezelésére külön társaságot hozott létre az Omker Rt. Elképzelhető, hogy a cégben még az idén többségi tulajdonos lesz a Hungaropharma, mely jelenleg a részvények negyven százalékát birtokolja -- mondta lapunk érdeklődésére Kovács Péter, az igazgatóság elnöke.

Nehéz időszakot tudhat maga mögött a gyógyászati termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Omker Rt. A monopolhelyzetét elveszítő társaság forgalma az elmúlt években csökkent, gazdálkodása veszteségessé vált, s felrémlett a megszűnés veszélye is. A kedvező fordulat a múlt év közepén következett be, amikor a Hungaropharma negyvenszázalékos részesedést szerzett a cégben, a fennmaradó hatvan százalék egy magánszemély tulajdonában van. Kovács Péter szerint a piacon -- gondolva a közös fellépésre -- mindenképpen előnyt jelent, hogy a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő társaság az egyik tulajdonosuk. Elképzelhető, hogy a Hungaropharma az idén tovább növeli részesedését, ez függ attól is, hogy a gyógyszerforgalmazó privatizációja hogy alakul.
A végrehajtott változások közül az elnök kiemelte, hogy költségeiket csökkentették, ami magában foglalt egy létszámleépítést is. Az rt. irodaházának kezelésére egy külön céget hoztak létre, az Omkering Ingatlanforgalmazó, Kezelő és Szolgáltató Kft.-t (annak tulajdonosi szerkezete megegyezik az Omkerével). Hozzátette, szükség volt arra, hogy a tevékenységek -- kereskedelem, ingatlanhasznosítás -- külön váljanak. Az irodaház területének 35-40 százalékát foglalja el az Omker, a többit külső vállalkozásoknak adják bérbe.
A cég elmúlt évi nettó árbevétele 1,5 milliárd volt, az idén 1,8 milliárd forintot terveznek. A tavalyi évben a társaság 46 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, 2001 első fél évében még deficitre számítanak, de a második hat hónapban már nyereséges lehet a gazdálkodás, s nulla körüli eredménnyel zárhatják az esztendőt.
Kovács Péter kiemelte, hogy a gyógyászati termékek piaca több szereplős mint a gyógyszeré, s még nagyobb a konkurenciaharc. Nagykereskedelmi tevékenysége mellett az Omker egy kiskereskedelmi üzlethálózatot is működtet, a cégnek a fővárosban és vidéken tíz boltja van.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.