BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régi-új kézben a Duna Plaza

Ismét gazdát vált a Duna Plaza. A vevő, a Plaza Centers annak a társaságnak a leányvállalata, amelynek tulajdonrészét négy éve vásárolta meg a mostani eladó, az Ofer Brothers-csoport. A Plaza Centers 50 millió márkát fordít a ház teljes felújítására, és újabb üzletekkel, valamint új szórakoztató központtal bővíti a létesítményt.

Életbe lépett a szerződés a Duna Plaza újabb adásvételéről, s az összesen 222,5 millió márka értékű üzlet kiterjed a Sopron, valamint a Nyíregyháza Plaza megvásárlására is. A három ingatlant az Ofer Brothers-csoporttól veszi meg az amszterdami székhelyű Plaza Centers Europe a Duna Plaza Kft. részvényeinek megvásárlása által. Az 1996-ban 90 millió márka beruházásából létrejött komplexum vételára mintegy 150 millióra emelkedett.
A fenti üzlet eredményeként a Plaza Centersnek már 12 működő bevásárlóközpontja van Magyarországon, de a hálózatot az idén a mintegy 10 ezer négyzetméteres szolnoki, a zalaegerszegi és a szombathelyi egységekkel bővítik -- mondta Sammy S. Smucha, a Plaza Centers elnöke, s kitért arra, hogy újabb 50 millió márkát fordítanak a Duna Plaza teljes felújítására, megépítik a háromdimenziós mozit, bővítik a szórakoztató komplexumot, valamint több ezer négyzetméterrel nagyobb helyet kapnak a kereskedelmi egységek.
A magyarországiak mellett egyelőre csupán Varsóban rendelkezik bevásárlóközponttal a cég, ahol azonban még az idén kettőt adnak át, 2004-re pedig 11 tagú lesz a lengyel hálózat. Ebben az évben már 60 létesítménye lesz a Plaza Centersnek a Görögországgal kibővített kelet-európai régióban.
A környező országokban folyó projektek megvalósítását Budapestről irányítják: a térségben zajló fejlesztések központja Magyarország, ahol a Plaza Centers az elmúlt év végéig 500 millió márkát fektetett be.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.