Az elmaradt konszolidáció ára

Tegyük föl a kérdést először a gazdaság oldaláról. Mire lett volna lehetőség az elmúlt években? 2000-ben az egészségügyi közkiadások a GDP 5,2 százalékát tették ki, ami az OECD-országok körében az egyik legalacsonyabb érték. Nálunk is volt ennél magasabb: 1994-ben 7,3, 1991-ben pedig 6,5 százalék. Az OECD-országokban az egészségügyi közkiadások a GDP 5--8 százaléka közötti értéket tesznek ki, ezen a sávon belül az egészségügyi rendszer jellemzői és a politikai prioritások határozzák meg. Ha az Orbán-kormány prioritást adott volna az egészségügynek és az egészségügyi közkiadások részesedése elérte volna a GDP 6 százalékát, akkor 106 milliárd forinttal, a GDP 6,5 százalékát kitevő részesedése esetén pedig 172 milliárddal több forrás állt volna rendelkezésre. Mindez még a gazdasági realitásokon belül lett volna. Ez a forrástöbblet az egészségbiztosítás gyógyító-megelőző kiadásainak a 28, illetve 46 százalékos növelését tette volna lehetővé, és -- kisebb mértékű dologi kiadásnövekedés mellett -- ennél nagyobb mértékű béremelést.
Az egészségügy oldaláról nyilvánvalóan az számszerűsítendő, hogy minimálisan mekkora pénzre lenne szükség. Ahhoz, hogy az orvosok átlagbére elérje az országos érték körülbelül 2,5-szeresét, a többi, az egészségügyben foglalkoztatotté pedig annak 90 százalékát, a dologi kiadások pedig az 1990. évi szintet, a gyógyító-megelőző költségeknek körülbelül 40-50 százalékos növelésére lenne szükség. Ez 2000-ben 150-180 milliárd forinttal jelentett volna nagyobb kiadást. Ám ekkor még nem vettük figyelembe például a költségvetésből finanszírozott Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, továbbá a 90-es évek folyamán elmaradt -- visszamenőleg is pótlást igénylő -- beruházásokat.
Nyilvánvalóan nemcsak konszolidációra, hanem az egészségügyi technika, az intézményi formák és a működési mechanizmusok egyidejű, összehangolt modernizációjára is szükség van (ezt szintén elmulasztotta a jelenlegi kormányzat). A 90-es évtized folyamán elmaradt (100 milliárdos nagyságrendű) beruházások "pótlása" nem is lenne célszerű a jelenlegi struktúrában. Véleményem szerint a modernizáció -- egymással összehangolandó -- kulcselemei a következők: az egészségfejlesztés, stratégiai tervezés és koordináció regionális kereteinek és pénzalapjainak a kialakítása; az OEP hatékony szolgáltatásvásárlóvá alakítása; a kórházak működési formájának átalakítása (de nem a jelenleg javasolt módon!); az amortizáció beépítése a teljesítménydíjakba; végül, de nem utolsósorban hatékony fogyasztóvédelmi és betegjogi rendszer kialakítása.
A szerző az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Egészség-gazdaságtani Központjának vezetője.