Itt a tavasz – burjánzik a fogyasztó fogalma is hazánkban

Még a szigorúan rendezett kertek szerelmesei is örülnek, amikor a tél végén itt-ott váratlanul előbújik egy-egy hóvirág. A jogalkalmazók napi szintű munkáját azonban kifejezetten megnehezíti, amikor egy-egy jogterületen a korábban meglévő koherenciával végezni igyekszik egy kreatív új szabályozási elem, most éppen a fogyasztó fogalma.

Magyar jogalkotói lépés miatt idén március elsejétől már nem csak a jó öreg Ptk. által definiált fogyasztót, vagyis a magánhasználatra, végfelhasználóként vásárló természetes személyt tekinthetjük „fogyasztó”-nak, hanem a kötelező jótállásról szóló 151/2003. kormányrendelet égisze alatt elvileg azt a kis-, közép- vagy mikrovállalkozás vevőt is, amely a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljárva vásárol tartós fogyasztási cikket. De kezdjük a hazai polgári jogi kódexünkkel: 

Méghozzá olyan természetes személyként, aki szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el, magyarul kizárólag magánfelhasználásra vásárol (nem értékesít tovább, nem termel a termékkel).  Minden más személy – akár jogi, akár természetes – a „nem fogyasztó” kategóriába esik. Eddig sima liba. Sikerült azonban nálunk kormányrendeleti szinten, konkrétan a 151/2003. kormányrendelet 1.§ (1) bekezdésében –  nem csak az említett Ptk. fogyasztó fogalomtól elrugaszkodva, de az Európai Unió jogszabályai által egységesen és következetesen természetes személyként rögzített fogyasztó fogalomtól szintén elszakadva – egy másik, új, cégekre is kiterjesztett fogyasztó fogalommal színesíteni a magyar jogrendszert. A jogszabályi hierarchia, az EU-jog elsőbbsége, a leszabályozás kérdésköre se zavarjon meg senkit, amikor az említett színesítés miatt akár gyártóként, akár forgalmazóként most némi fejtörés előtt áll az EU belső piacán. 

Tény, nálunk a jogalkotói célkitűzés, hogy amennyiben kis-, közép- vagy mikrovállalkozás vásárol „a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljárva” tartós fogyasztási cikket, akkor járjon neki is az eddig csak a természetes személy fogyasztó vásárlónak biztosított kötelező jótállás. Megkapta ezzel a bizonyítás terhét a kkv vásárlónak tartós cikket értékesítő kiskereskedő. Aki az esetek zömében szintén kkv. 

Aki pedig nem értené, a kormányrendelet kifejti, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozás „a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül” bizony akkor jár el, „ha a fogyasztási cikket a kereskedelemről szóló törvény szerinti kiskereskedelmi tevékenység keretében vásárolja meg, tekintet nélkül a fogyasztási cikk gazdasági tevékenységi körben való elszámolására”.  És legyünk nagyvonalúak, ugyan miért is nem érdemelhetne tartós fogyasztási cikk vásárláskor kötelező jótállást egy olyan kkv, amelynek foglalkoztatotti létszáma 249 fő, és éves nettó árbevétele pár ezer forinttal elmarad a kkv cégekről szóló jogszabályban limitként említett legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszegtől. Sőt, mehet békéltető testülethez is, kérve annak eljárását, ingyen. És ne boncolgassuk, hogy ennél a cégnél vajon hányszor főznek óránként kávét és nyitogatják a hűtőszekrényt, vagy milyen ütemben amortizálnak készülékeket, bútort, egyéb tartós fogyasztási cikket – ahogy a törvényi indokolás említi, „kvázi fogyasztóként”, bár ilyen definíciót jogszabályban nem találunk. 

Fogyasztók és a kötelező jótállás

De akkor mi a helyzet az eladó felet a kötelező jótállás kötelezettjévé tevő új szabályozással? 

A legtöbb háztartási cikk esetében annak gyártói használati útmutatójában szerepel, miszerint a termék fogyasztó általi felhasználásra rendeltetett, és ott virít a „háztartási használatra”, „otthoni felhasználásra” kitételek valamelyike is. A használati útmutató a felek szerződésének része, legalábbis érdemes kétséget kizáróan így rendezni. Fogyasztó alatt pedig az EU joga által definiált természetes személyt ért a gyártó, míg a rendeltetésszerű használatnak egyenesen a jogilag hibás teljesítés fennállásának vizsgálata körében van jelentősége. Akkor, ha nem rendeltetésszerű a használat, ugrik a jótállás – akár kötelező, akár gyártói.

Az, hogy mennyire lesz sikeres – értve ezalatt, hogy gyakorlati szinten mi valósul meg a kormányrendelet betűiből –, majd pár év elteltével, ha másból nem, pár bírósági döntésből látszódni fog. Addig marad a jogalkalmazói fejtörés, ami a békéltető testületeket sem kerüli el annak kapcsán, ki mindenki és pontosan milyen jogviszonyban és mit és kitől követelhet megalapozottan. 

Az ÁSZF-ek, használati útmutatók, garanciadokumentáció viszont ismét kiemelt figyelemre érdemesek. Mert történetesen – ahogy említettük fentebb – megmaradt, és nem elvitatható a gyártótól, hogy saját maga a saját termékének rendeltetését, felhasználási feltételeit meghatározza. 

Hiába is ütötte fel a fejét egy új fogyasztó fogalom nálunk kormányrendeleti szinten. Ötletes. Képletes példával élve azonban, ahogy a puding próbája az evés, a jogszabályoké azok értelmezhetősége és alkalmazhatósága. Az értelmezhetőségnél a rendszertani értelmezés is játszik, még a grammatikai vagyis nyelvtani értelmezésnél is nagyobb súllyal, és a jogalkalmazók is lehetnek kreatívok.  Még akkor is, ha tavaly augusztus 22-től még a Ptk. hibás teljesítés fejezetében is hóvirágzás nyomaira bukkanhatunk, amikor ezen fejezet fogyasztóra irányadó rendelkezéseit kell a szakmája, önálló foglalkozása és üzleti tevékenységi körén kívül eljáró kkv cégekre is alkalmazni.