Jól bevásároltak a külföldi cégek a kelet-európai földekből

Közel 160 millió hektár termőföld van az Európai Unió tagállamaiban, ami komoly termelési potenciált biztosít az európai gazdák számára. Előfordulnak azonban olyan tagállamok, ahol a földek egy jelentős része nem az adott ország gazdáinak, hanem külföldieknek a tulajdonában van. Hazánkban ezt a kérdést Európa legszigorúbb földtörvényével sikerült rövidre zárni, így a magyar földet – minden külső nyomás ellenére – sikerült magyar kézben tartani. 

Több szomszédos ország azonban más utat választott, ami sajnos oda vezetett, hogy Szlovákiában és Romániában a termőföldek jelentős része immár külföldi cégek tulajdonába tartozik. A dán, az olasz, a francia, sőt az arab és a kínai tőke is jelen van a szomszédos országok földpiacán, több tízezer hektáros birtokokat szakítva ki a helyi gazdáktól. Hogy milyen úton tudták ezt megtenni, azt járjuk körül a mostani cikkemben.

Durva támadások érték a magyar földtörvényt, de az idő minket igazolt

Már több mint tíz éve annak, hogy hazánkban hatályba lépett az a földforgalmi törvény, amely alapvető változásokat hozott a magyar birtokpolitikában. A törvény létrejöttét az indokolta, hogy a 2004-es uniós csatlakozásunk után tízéves moratóriumot biztosított az EU a földpiac liberalizálásra, ezt követően viszont meg kellett nyitni azt az uniós személyek számára. Nálunk is rajtra készen álltak az osztrák, német stb. befektetők, hogy minél nagyobb részt szakítsanak ki a nyugati árakhoz képest jóval olcsóbb magyar földekből, ehhez korábban megvoltak az eszközeik is, gondoljunk csak a gombamód szaporodó zsebszerződésekre. Magyarország viszont – nagyon helyesen – olyan földforgalmi szabályokat alkotott meg 2013-ban, amellyel magyar kézben tudta megtartani a saját földvagyonát. 

A magyar földtörvény legfontosabb védbástyái

Ennek érdekében a 2013-as földtörvényünk:

1. Teljeskörűen megtiltja a földvásárlás lehetőségét a gazdasági társaságok számára. Majd látni fogjuk a szlovák és román példánál, hogy enélkül védtelenek lennénk a külföldi tőkével szemben.
2. A zsebszerződések felszámolása érdekében az adásvételi szerződésekre biztonsági okmányt, úgynevezett „zöld papírt” ír elő.
3. Gyakorlatilag minden adásvételi szerződéshez hatósági jóváhagyást követel meg.
4. Elővásárlási jogot biztosít a helyi gazdálkodók számára.
5. A gazdálkodói szempontok érvényre juttatását a helyi földbizottságok véleményezési joga is garantálja.

Nem véletlen, hogy ez kiverte a biztosítékot a külföldi befektetőknél, akik évek óta arra készültek, hogy legalizálják a fiók alján pihenő zsebszerződéseiket. A magyar intézkedések után a befektetők azonnal vészfokozatba kapcsoltak, bizonyítja ezt az is, hogy az EU kötelezettségszegési eljárását az osztrák kormány nyomására indították meg hazánkkal szemben.

Mi történt közben Romániában?

Közel 15 millió hektáros termőterületével Románia óriási agrárpotenciállal rendelkezik (hazánkban ez 5 millió hektár). Az összképet árnyalja, hogy a romániai földek harmadáról nincs adat az ingatlan-nyilvántartási kataszterben, ezekre tehát támogatást sem tudnak felvenni a tulajdonosaik. 

A birtokpolitika terén (is) nagyon más utat választott Románia, hiszen az EU-ban mostanra már az első helyen áll a külföldi tulajdonban lévő termőföldek arányát tekintve. A külföldiek térnyerése azért lehetséges, mert Románia – hazánkkal ellentétben – lehetővé tette a földtulajdonszerzést a gazdasági társaságok számára. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a nyilvántartott földek 40 százaléka (!), közel 6 millió hektár van külföldiek kezében. Több tízezer hektáros területeket birtokolnak arab befektetők, olasz vállalkozók, osztrák társaságok, ugyanakkor jelentős méretű területet vásároltak fel spekulációs céllal pénzintézetek, biztosítótársaságok is. A legnagyobb földterülettel, közel 60 ezer hektárral az egyesült arab emírségekbeli Al Dhara cég rendelkezik. 

Szlovákiában is bevásároltak a nagy külföldi cégek

Keleti szomszédunkhoz hasonlóan Szlovákia is megnyitotta földpiacát a gazdasági társaságok előtt. Annak ellenére, hogy Szlovákia jóval kevesebb termőfölddel rendelkezik (a szántóterületük nagyságrendileg a negyede a magyarországi szántóknak), ágazati szinten komoly kibocsátással rendelkeznek például a hús- és tejtermékekből. A nagy állattenyésztő gazdaságok azonban szinte kivétel nélkül külföldi kézben, leginkább dán tulajdonban vannak. 

A dán cégek figyelmét valószínűleg akkor keltette fel a szlovák mezőgazdaság, amikor – a hazai szabályozással egy időben – 2014-ben északi szomszédunknak is lehetővé kellett tennie a piacnyitást. A nagy különbség viszont egyértelműen az a magyar szabályozással szemben, hogy Szlovákiában a gazdasági társaságok számára is megnyitották a földtulajdonszerzés lehetőségét. Hiába próbálták ezt garanciákhoz kötni (például előírva, hogy legalább tíz éve bejegyzett székhellyel kell rendelkeznie a cégnek), mostanra közel 100 ezer hektár termőföld lehet külföldi tulajdonban. A céghálón keresztül ugyanis nehéz lekövetni a valódi tulajdonost, a tulajdonjog „rejtőzik” a leányvállalati/holding struktúrákban, így a közvetlen tulajdonos nem feltétlenül minősül külföldinek nyilvánosan. Ez annyira nyilvánvaló, hogy például a dán állam évtizedek óta támogatással és kedvezményes hitelekkel segíti a dániai vállalkozásokat ahhoz, hogy Szlovákiában termőföldet vásárló cégeket működtessenek. Sőt, a dán pénzintézetek elfogadják hitelfedezetként a szlovákiai termőföldet is, így a szlovákiai termőföldek kataszterében a dán bankok zálogjogával (!) is találkozhatunk. Kétségünk pedig ne legyen, ami egyszer már külföldi tulajdonba került, azt visszaszerezni jogszerűen már aligha lehet.

Könnyen választhatta volna Magyarország is a szlovák vagy a román utat, amiért valószínűleg elnyerhettük volna az Európai Bizottság dicséretét is, de a fenti tények is azt bizonyítják, hogy megéri kiállni érdekeinkért akkor is, ha emiatt óriási külső nyomást is kell elviselnünk.