BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteségkerülő Lufthansa

Az iparág súlyos válsága ellenére nem számít üzemi veszteségre az idén a Lufthansa. A német légitársaság az első kilenc hónapban ugyan 64 százalékkal kevesebb nyereséget ért el, mint egy évvel korábban, de a cég vezetői szerint az év végéig nem fordulnak mínuszba -- jelentette a Reuters.

Az értékesítés 12,3 milliárd euróra nőtt, ez 14 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A vállalat úgy véli, hogy az általános visszaesés miatt az egész évre vonatkozó bevétel 1,2 milliárd euróval kevesebb lesz a tervezettnél.
A Lufthansa ugyanúgy megszorításokra kényszerült, mint a legtöbb légitársaság. 43 repülőgépet állított le és további járatcsökkentéseket jelentett be. Budapest és a német városok között egyetlen járat, a hamburgi szűnik meg, a rendkívül forgalmas frankfurti és müncheni napi öt, illetve négy járat a téli menetrendben is közlekedik.
A társaság közölte, hogy egyelőre nem viszi tőzsdére a cateringgel foglalkozó LSG Sky Chef nevű cégét, és nem adja el utazási irodájában, a Thomas Cookban lévő részesedését. Jürgen Weber megerősítette: nem akarnak tulajdonrészt szerezni az Austrian Airlinesban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.