BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntőbizottsághoz fordult a Vivendi

A Vivendi Telecom Hungary távközlési csoport a Hírközlési Főfelügyelet döntőbizottságához (hdb) fordult a vezetékes és a mobiltelefon-hálózatok között bonyolódó hívások díjbevétel-megosztásának rendszere miatt - erősítette meg lapunknak a cég sajtóosztálya. Az alig egy hónapja liberalizált hazai távközlési piacon a PanTel-Matáv hálózat-összekapcsolási vita után rövid időn belül a második precedensértékű ügy kerül a hdb asztalára. A Vivendi álláspontja szerint a jelenlegi rendszerben egyenlőtlen és számára kedvezőtlen a megosztás.

A vita alapja az, hogy a hívások után mindig az a szolgáltató szedi be a díjat, amelyik hálózatából azt kezdeményezték. Ha a vezetékes hálózatot működtető Vivendi előfizetői rádiótelefont hívnak, akkor a beszedett díjból percenként 37 forintot át kell adnia a mobilcégnek. Fordított helyzetben a Vivendi 5 forintot kap ugyanezért; állítása szerint a két összeg között aránytalanul nagy a különbség.

Érvelését azzal támasztja alá, hogy ugyanazon mobilszolgáltató két készüléke közötti hívás - és havidíjas előfizetési csomagok - esetén átlagosan 26, azaz kétszer 13 forint a díj, ami utalhat a hívást fogadó szolgáltató valós költségére.

A Vivendi szerint panaszával azért maradt szinte egyedül, mert a Matáv - mint a legnagyobb érdekelt - valójában alig érintett a Westel Mobil Rt. tulajdonlása miatt.

TORONTÁLI ZOLTÁN

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.