BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A csőd szélén a Babcock

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a pénzügyi nehézségekkel küszködő Babcock Borsig, amely a hét végét a hitelező bankjaival való egyeztetésre fordította. A német gépipari vállalat vezetői azonban bíznak abban, hogy sikerül a társaságot kihúzni a csávából, Schrö-der kancellár kilátásba helyezte az állam támogatását. Német lapok szerint a több mint százéves gépipari konszernnek 700 millió, sőt egyes vélemények szerint 840 millió euróra lenne szüksége, hogy rendezni tudja pénzügyi helyzetét, egyebek mellett kifizesse a cég dolgo-zóinak júniusi bérét.

A beszámolók szerint a vállalat nehézségeit az okozta, hogy nem tudott igazából alkalmazkodni a megváltozott világgazdasági körülményekhez, nem találta meg azt a hosszú távú stratégiát, amely megfelelő növekedési pályára helyezhette volna a céget.

Az idén márciusban eladta a tengeralattjárók gyártásával foglalkozó részlegének 25 százalékát a One Equity Partners befektetési társaságnak, jelezvén profiltisztítási szándékát. A "koronaékszer" értékesítése miatt 90 százalékkal csökkent a cég részvényeinek árfolyama. Ezt követően a társaság vezetése májusban jelezte, hogy a tervezett átszervezések miatt a 2002. szeptember 30-ával végződő üzleti évben 100 millió eurós veszteségre kell számítani.

A csődeljárás kezdeményezése ellenére is folytatódnak a tárgyalások a cég megmentéséről. A szövetségi kormány, a tartományi vezetés és a bankok közösen keresik a megoldást, miközben Schröder kancellár a cég vezetőivel folytatott megbeszéléseket követően felhatalmazást adott Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökének, az ugyancsak SPD-s Wolfgang Clementnek: ha a helyzet úgy kívánja, akkor a központi kaszsza terhére nyújtson további segítséget.

VG-ÖSSZEFOGLALÓ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.