A Willow az InfoRádióban
Nem sokkal azután, hogy az InfoRádió június elején szakmai megállapodást kötött a BBC világszolgálatával, a hírrádió menedzsmentje pénzügyi befektetővel is erősített. A veszprémi székhellyel alapított Willow 5 Vagyonkezelő Rt. üzletrészvásárlással és tőkeemeléssel 26,74 százalékos részesedést szerzett az Info Rádió Kft.-ben.
A rádió vezetését lapzártánkig nem sikerült megszólaltatni az ügyben. Mészáros László, a kft. egyik társtulajdonosa a Napi Gazdaságnak az új pénzügyi befektető megjelenését azzal indokolta, hogy a csatorna többek között úgy is szeretne tovább fejlődni, hogy pályázat vagy vásárlás útján újabb frekvenciát szerez, valamint színesíti meglévő műsorait. Ezen utóbbi elképzeléssel egybecseng a BBC-vel kötött "üzlet" is, amelynek értelmében hétköznapokon egyórás exkluzív hírműsort, vasárnaponként pedig kulturális, gazdasági és uniós témákat feldolgozó magazinműsorokat szolgáltatnak a kereskedelmi adónak. Az együttműködés - igaz, egyelőre egy évre szól - hosszabb távúnak ígérkezik, mert mindkét adó keresi a regionális terjeszkedés lehetőségeit is. Ezen üzletpolitikába is illeszkedik az Info új pénzügyi befektetőjének felbukkanása.
Az InfoRádióban a korábbi tulajdonosok 73 százalékos részesedéssel bírnak, amelyen belül nem változtak az eredeti tulajdonosi arányok: Mészáros László tulajdonában 70 százalék, a BKF Rt. kezelésében 20, Heltai Péterében pedig 10 százalék van. (SK)


