Bérmunkáltatást tervez a Perion
A Perion Rt. felhagyott veresegyházi akkumulátorgyár-építési tervével, és nem vesz üzemet Szlovákiában sem, ehelyett bérmunkáltatást tervez. Lapunk hírét megerősítette Kéri József vezérigazgató is, hozzátette, hogy északkelet-magyarországi, Pest megyei és csehországi bérmunkatelephelyek kerültek szóba, s a végleges gyártási menetrend a következő hetekben alakulhat ki. Számításai szerint a bérmunkában való gyártatás nem lesz költségesebb, mint ha új üzemet épített volna a cég. A Váci úti üzem bezárását követően a Perion továbbra is működteti mintaboltját, ahol a korábban gyártott akkumulátorokat értékesítik. Kéri József szerint a lényeg az, hogy a Perion márkanév változatlanul jelen van a piacon, s a vásárlók megveszik a terméket, ha annak ára és minősége számukra kedvező. Mint megtudtuk, a Váci úti ingatlan (a gyár helyén a tervek szerint irodaház és szálloda épül) vételárát a vevő még nem egyenlítette ki. Ha ez megtörténik, a Perionnak végleg ki kell költöznie onnan. Mint ismeretes, a gépeket már tavasszal leszerelték, s kétszáz dolgozót elbocsátottak.
Az előzményekhez tartozik, hogy a Perion másfél milliárd forintos beruházással a Veresegyházi Ipari Parkban kívánta felépíteni tízezer négyzetméteres üzemét, a telket meg is vette, és hozzáfogott az építkezéshez. A gyáravatót márciusra tervezte. Az építési engedély kiadása azonban csúszott, s márciusban kiderült, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség határozata ellen - melyet a Perion beruházásának védelmi övezetével kapcsolatban hozott - fellebbeztek. Az ügy másodfokon a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez került. Ez azt jelentette, hogy teljesen bizonytalanná vált a Perion veresegyházi gyárépítése, az, hogy a cég megkapja-e - s ha igen, mikor - az építési engedélyt, hiszen az esetleges pereskedés hónapokig, évekig eltarthat. Ebben a bizonytalan helyzetben a cég a beruházásba beszállni kívánó szakmai befektetőre sem építhetett. A Perion ezért végleg lemondott az ottani építkezésről, s az ingatlanra jelenleg vevőt keres.
Hargitai Éva


