BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizottság dönt a kezelésről

Hazánkban évente hatezer ember hal meg krónikus májbetegségben, kétezren májrákban, aminek a hepatitisvírus-fertőzés az elsődleges oka, pedig a betegség legtöbbször gyógyítható. Az OEP 440 millió forintos különkeretéből az idén 800, hepatitis-C-vírussal fertőzött beteg kezelhető, 260-an várólistán vannak - tájékoztatott Telegdy László, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa.

Hazánkban a hepatitis-C-fertőzöttség előfordulási gyakorisága 0,6 százalék; ez azt jelenti, hogy 60 ezer ember átesett a fertőzésen, vagy vírushordozó, illetve beteg. Utóbbiak számát 15 ezerre becsülik a szakorvosok, akiknek 10-30 százalékánál alakul ki a májzsugorodás, s 150-450 betegnél fordul elő a hepatitis-C miatt bekövetkező májrák - tudtuk meg Telegdy Lászlótól, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosától.

Ma már rendelkezésre állnak azok a gyógyszeres terápiák, illetve a májtranszplantáció lehetősége, amelyekkel gyógyítható ez a krónikus betegség. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az idén 440 millió forintos elkülönített gyógyszerkeretet biztosít a hepatitisfertőzöttek gyógyszereire, ebből várhatóan 800 C-, 80 B-vírussal fertőzött beteg kezelhető.

Telegdy főorvos tagja annak a különgyógyszerkeret-felhasználást ellenőrző bizottságnak, amely az ország 27 hepatológiai centrumából beérkezett igényekről dönt. Ezekben a központokban vizsgálják ki a betegeket, állítják fel a diagnózist és tesznek javaslatot arra, hogy a beteg milyen kezelést kapjon. A különkeretből történő terápiáról a beérkezett betegdokumentációk alapján háromtagú, havonta ülésező orvosi bizottság dönt A főorvostól megtudtuk, hogy döntésük az Európai Unió országaiban is alkalmazott elvek alapján történik. A standardokat évente felülvizsgálják, és konszenzussal változtatják meg.

Ez utóbbira az új gyógyszerek megjelenése ad módot és okot, köztük van újabban a PEG-interferon (alfa-2a 40 KD). Ennek a ribavirin hatóanyagú orvossággal történő kombinációja nagyon hatásos, mert azon túl, hogy antivírus-készítmény, stimulálja az immunrendszert is. A kombináció megháromszorozza az interferon hatását, ám a főorvos hangsúlyozza: nem alkalmas minden beteg kezelésére. Megtudtuk azt is, hogy a hagyományos interferon heti háromszori adásával a betegek 20 százaléka volt gyógyítható. A korábbi, nálunk is alkalmazott terápia eredményeként - egyéves kezelésnél - a betegek 50 százalékát sikerült meggyógyítani, 30 százalékuk rezisztens volt a kezeléssel szemben. Az új, PEG-interferon-terápiával - ezeket kísérleti jelleggel alkalmazzák a hazai gyógyintézményekben - a betegek 65-70 százalékánál eredményes a kezelés. Kétféle PEG-készítmény áll rendelkezésre, az egyiket már nálunk is törzskönyvezték. A múlt héten bejelentett kombináció ennél is hatékonyabbnak bizonyult, az előzetes eredmények szerint a betegek közel 80 százalékánál volt hatásos a terápia. A hagyományos interferonokhoz képest további előny, hogy a naponta, kétnaponta történő alkalmazás helyett heti egyszer kell adni, a beteg számára kényelmesebb, és a veleszületett vérzékenységben szenvedők is nagyobb biztonsággal alkalmazhatják.

Telegdy László azonban arról is tájékoztatott, hogy a kombinált kezelés két és félszer többe kerül a hagyományosnál, pedig a hagyományos terápia betegenkénti éves költsége is meghaladja a 2 millió forintot. Természetesen ha a 12-15 millió forint költségű májtranszplantációhoz viszonyítjuk az új gyógyszerelést, már rövid távon is költséghatékonynak bizonyul. Hozzátette: az OEP és az állami költségvetés a jelenlegi körülmények között is minden rászorulónak biztosítja az állapotának megfelelő kezelés költségét. A költségkeret miatt azonban néhány hónapot várni kell a gyógyszerekre. Krónikus, lassan előrehaladó betegségről lévén szó, ez a késedelem nem rontja a gyógyulás esélyeit.

Kérdésünkre azt is elmondta a főorvos, hogy a hepatitis-C a vérrel terjed, a betegek többségénél vértranszfúzióval, vérkészítmények beadásával, tetoválással, a testrészekbe helyezett ékszerekkel, nem kellően steril akupunktúrás tű alkalmazásával alakul ki, ám sok esetben kideríthetetlen az oka. A hepatitis-C-vírust 1989-ben azonosították. Hazánk a világelsők között van a vér és a vérkészítmények biztonságát illetően, hiszen harminc éve szűrik a vért a hepatitis-B-re, 1992 óta pedig a hepatitis-C vírusra is. (NTE)

MUNKATÁRSUNKTÓL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.