Hízik a hazai McDonald's
A McDonald's hazai étteremhálózatának forgalma az év első hat hónapjában 10,865 milliárd forint volt, 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A vendégszám megközelítette a 30 milliót, ami 9 százalékkal haladta meg a tavalyi első fél évét. A cég a hazai gyorséttermi piac közel háromnegyedét uralja. Az év első felében négy új McDonald's étterem nyílt az országban, ebből három Budapesten, illetve környékén, egy - másodikként - Kecskeméten. Ez az étterem-felújítások és -bővítések költségével együtt újabb mintegy egymilliárd forint befektetést jelentett Magyarországon. A hálózat jelenleg 84 étterméből 45 saját tulajdonú, 39-et pedig franchise-partnerek üzemeltetnek. (VG)


